2011. december 1., csütörtök

Pornó folyt.

Egynapos töprengés után visszatértem a témára, immár jól megfogalmazott válasszal, majd rákérdeztem tanítványomnál, honnan jött e kérdés. További kutakodás után kiderült, hogy másik két kislány délután nem marad a suliban, inkább hazarendelik őket a szüleik, majd 2 és 4 óra között teljesen egyedül, felügyelet nélkül vannak otthon. S mivel a nagyobbaktól hallották ezt a szót a folyosón, hát rákerestek a gugliban. Jó, mi?
Emelje fel a kezét aki azt szeretné, hogy a gyereke íly módon kerüljön kapcsolatba először a szexualitással.
Mindig mondom, hogy a legnagyobb állatfaj a szülő. És sajnos mindig be is bizonyosodik, hogy tényleg így van.

Az egyik anyuka amúgy felkeresett a következő kérdéssel: Akkor ő most mit csináljon? Büntesse meg, vagy tiltsa el a gyerekét?

Én ezt totál nem értem. Azon kívül, hogy a férjével lekenet magának két büdös nagy pofont amiért ilyen hülye volt, mást nem tudok elképzelni. A kislány fejéből meg űzze el, hogy rosszat csinált és próbálja helyre tenni a dolgokat.
De ezt tényleg nekem kell megmondanom?

Na, mindegy. lényeg, hogy míg e gyöngyszemet írtam, kíváncsiságból rákerestem a neten a pornó, pornókép szavakra és így felnőtt fejjel annyira nem találom durvának. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a gyerekfejek nem zavarodtak teljesen össze.

ui.:Az első oldalak egyikén Jimmy képe tűnik fel. Az ő arca mondjuk tényleg felér egy durvább pornóképpel. :)

Nincsenek megjegyzések: