2008. április 12., szombat

Elindultunk

Elhatározásra jutottam. Sokadszor. Most aztán tényleg formába hozom magam.De mostmár ésszel csinálom. Próbáltam már sokféle módszert nem túl sok sikerrel. Ezért leültem egy délután és végiggondoltam, hogy miért nem ment eddig. Nagyjából rá is jöttem. Egyedül nem megy. Legalábbis nekem.
Sok havi fogyiklub keresgélés után felkerestem egy nagyon jó ismerősömet-aki nem mellesleg dietetikus-, hogy ajánljon nekem egy olyan közösséget ahol hétről-hétre megbeszélhetjük fogyókúránk sikereit-buktatóit, támogatást(olykor dorgálást :->) kaphatunk egymástól. Mondta:persze, utánanéz és hív. Teltek a hetek. Gondoltam elfelejtette ezért felhívom újra, mikor is csörgött a telefon. Szomorúan mondta, hogy eddig keresgélt, tudakozódott kollégái körében is, de úgy tűnik erőforrás hiányában az összes általa ismert fogyiklub megszűnt. Igény pedig lenne rá. Némi sopánkodás után a téma annyiban maradt. Csüggedten vettem tudomásul, hogy még mindig nem jött el az ideje, hogy őzikére fogyjak. :-) Ismét eltelt néhány hét, ismét csörgött a telefon. Hajni volt az(a dietetikus barátnő): Mi lenne ha mi indítanánk egy ilyen klubot? - kérdezte. Persze-feleltem.
Hát így kezdődött. Márciusban indult a klub. Az első néhány alkalommal csak ketten üldögéltünk. Én persze kicsit sem bántam, rengeteg hasznos információt kaptam. Mert valljuk be őszintén ki nem szereti ha ennyire személyre szabott a diétája. De azért egyiken sem erre vágytunk.
Aztán hirtelen "beindult" a klub. Persze ne gondoljatok 20-30-as létszámra. De alakul. Már néhány alkalom után érezhető a "csoportterápia" jótékony hatása. Úgyhogy csak annyit mondhatok: HURRRÁÁÁÁ!

Nincsenek megjegyzések: