2009. július 28., kedd

Gyerekszáj

Ha valakinek Csongi megkérdi a nevét, természetesen azt is megkérdezi, miért úgy hívják. Erre azt szoktam válaszolni, hogy azért, mert ezt a nevet adta neki az anyukája és az apukája.

Ma rántott húst ettünk vacsorára. Mondtam is Csongornak(gyanútlanul), hogy ezt az ételt rántott húsnak hívják.
-De miért? - így ő. Éppen azon gondolkodtam mit mondjak, hogy ne húsz újabb miértre kelljen válaszolni, amikor válaszolt saját magának.
- Mert ezt a nevet adta neki az anyukája és az apukája.

:)))
Ui.: Most éppen Thomas-szal beszélget. Hagyok neked rántott húst jó? Vidd haza, jó? Hazaértél? Nem, majd mindjárt! Most már hazaértem. És hasonlók ...

-Anyúúúú! Kérek még rántott húst!

2009. július 27., hétfő

Ki érti?

A körömvágás nálunk mindig kritikus pontja a mancsok rendben tartásának. A kézkörmeit Csongi már hagyja levágni, de hosszú hónapokig vágtuk csak a plüssök, autók "körmeit", sőt még egy kis mesét is kitaláltam a "csipp-csippelő"-ről, aki észreveszi ha hosszú a kisfiúk körme és levágja őket.
A lábkörömmel azonban nem jutottunk sehová. Már azt is kiszúrta a gyerek, ha csak vizsgálgattam a körmeit. Időnként persze megpróbáltam rábeszélni, mindenfélével megvesztegetni, sőt fenyegettem is. Olyan is előfordult, hogy az apja megpróbálta lefogni, minden hiába. A körömvágás forgatókönyve a következőképen nézett ki. Este elalvás után zseblámpával a szájban szerencsétlenkedtem. Görnyedtem a kiságy felett, ha mázlim volt, Békipeti otthon volt, így legalább a lámpát nem nekem kellett tartanom. De még így sem sikerült egyszerre lekaszabolnom az összes körmét. Általában két-három napig tartott egy projekt.
Ma este ismét bepróbálkoztam "hogyaszondja": "Holnap strandra megyünk kisfiam, de csak akkor tudunk korán elindulni, ha hagyod, hogy levágjam a lábkörmeidet."
Válasz: Jó!
Szemöldököm felvonódott, s bár nem nagyon hittem amit hallottam, elmentem a körömcsipeszért.
Nekilátok a nyiszálásnak mire megszólal a gyerek:"Szeretem amikor a lábam körmét vágod!" -és szó nélkül hagyta az egészet. Jól összepuszilgattam és megjegyeztem magamban, hogy ez az igazi öröm, nem más. :)

2009. július 26., vasárnap

A pelenkakorszak végének kezdete

Ma levettem Csongiról a pelenkát. Elindulunk a szobatisztává válás rögös útján. Már régóta beszélgetünk arról, hogy a nagyfiúk már nem hordanak pelust. helyette alsónadrágot, mindenféle helyes mintával. Reggel választott magának egy alsót amin síelő és snowboardozó emberek vannak. Elsőre még pisilt bilibe, majd másodjára már a nadrágba ment. Ezután odajött nagyvidáman: Most milyen bugyit választok? :))

2009. július 25., szombat

Kabókai nyaralás - 4. nap

Csütörtökön már fél 8 is elmúlt mire felébredtünk. Nagyon hálás voltam Csonginak, mert az éjszakai dorbézolás után aligha bírtam volna ki még egy 6 órai kelést.
Délelőttre anyósom, sógorom és a barátnője látogattak meg minket. Olyan sokat meséltünk már a helyről, hogy úgy döntöttek meglátogatnak minket egy nap erejéig. Mivel pedig Budapesthez közel voltunk, hamar meg is érkeztek. Körbevezettük őket és rohantunk lovagolni. Csongor már nagyon nyűgös volt csütörtökre, de nem csak ő. Minden szülő azt tapasztalta, hogy gyereke minden apróságon elsírja magát, hisztizik. Olyan intenzív napokat éltünk fizikailag és szellemileg is, hogy nincs is ezen semmi csodálkozni való. Ha még hozzáteszem a 35-40 fokos meleget egész héten, akkor csak azon csodálkozhatom, hogy mi felnőttek nem hisztiztünk folyamatosan. Ebéd előtt Csongor bemutatta nagymamájának az ugrótudományát  a medencében. Fröcskölt, kiabált, merült, locsolt, szóval boldog volt.
Ezen a napon már nem tudott fenn maradni ebédig. Fél 12-kor közölte, hogy menjünk aludni. Kapott pár szem ropit, hogy ne kopogjon a szeme és már szunyált is. Ébredés után fürdés, búcsúzkodás Kati mamáéktól, és rohant játszani a magasba Jankával, aki az ő barátja. Janka volt a gazda, a többi gyerek pedig egy-egy lovacska. Mindenki választott magának nevet, persze az itt lévő lovak közül. Így aztán ott volt Bambi, Cinkota és Királynő is. Csongi nem az ismert nevekből választott. Úgy döntött ő lesz Szöcske. Hogy miképp jutott eszébe ez a név és miért pont ez, nem tudom, de hallatlanul büszke voltam rá, hogy ilyen ötletes nevet talált magának.
Délutánra még íjászkodást szerveztek, ami elég nehezen indult, de aztán mindenkiben fellángolt a versenyszellem, mert a felfüggesztett lufikért járó sör mellett, jó volt az elismerés is. Békipeti ellőtt egy lufit, majd közölte lőj nekem még egy sört! Ezzel elment játszani a gyerekkel. Én meg ott bénáztam, volt, hogy a táblát sem találtam el, nemhogy a golflabda méretű lufit. Aztán egyszercsak durrant valami. Pont amikor én lőttem. Mindenki örvendezett, hogy milyen ügyes vagyok. Szerintem csak mázlim volt, de azért jól esett, hogy sikerült. Parancs teljesítve.

2009. július 24., péntek

Kabókai nyaralás 3. nap

Szerdán reggel már emberi időben ébredt Csongi. Ez úgy fél 7 körül lehetett, sőt még ágyban lehetett tartani egy jó darabig. Persze, csakis meseolvasással. Lovaglás előtt fürödtünk még, már korán érezni lehetett a hőséget a levegőben. A lovasoktatók sem hagyták, hogy sokáig "vakarózzunk", szigorúan meg volt határozva, hogy mikortól kezdődik a lovaglás. Késni nem lehetett. 11 előtt pár perccel kijött az öreg gazda és beparancsolta a LOVAKAT az állásaikba. Nagyon szimpatikus volt ez, annak ellenére, hogy mi is a napszúrás szélén álltunk, hosszúnadrágban, fejünkön a dögmeleg kobakokkal. Éppen én lovagoltam utolsóként Péterrel a házigazdánkkal, amikor szólt, hogy ebéd után fürdetik a lovakat. Kicsit elkámpicsorodtam, mert tudtam, hogy Csongi aludni fog, így hármunk közül, csak egyvalakinek lehet része ebben az élményben. El is panaszoltam nyomban Péternek. Így esett, hogy fél óra múlva már a lovakat vártuk a közeli tóparton.
Lóúsztatást, fürdetést én eddig csak az amerikai westernfilmekben vagy természetcsatornán láttam. Lenyűgözve néztem ahogy a felhevült lovak élvezettel gázoltak bele a hűvös vízbe. Látni lehetett a megkönnyebbülést, az örömöt rajtuk.

Amíg a lovak hűsöltek, a gyerekek a sekély vízben játszottak. Lenyúltak az iszapba, felvettek egy marékkal és dobálni kezdték. Ez nem volt túl jó játék, de akkora volt az örömük, hogy mi felnőttek is beszálltunk azzal a kikötéssel, hogy csak tapasztani lehet, dobni nem. Egy perc sem telt bele és minden gyerek élvezettel tapasztotta az anyját és az apját sárral, és élvezte, ha visszatapasztják. Visszhangzott a tó a hosszan elnyújtott kiáltásoktól: TAPASZTÁÁÁÁS!
Amint a lovak lehűltek fel lehetett ülni rájuk és menni egy kört a vízben. Csongit lovagoltatva, csak arra figyeltem, hogy bokáig belesüppedve az iszapba le ne tapossa a ló a lábamat. Szerencsére megúsztam.


Talán ezek voltak a legszebb pillanatai az én személyes nyaralásomnak. Az biztos, hogy életem végéig emlékezni fogok rájuk.
Ebédre visszaértünk, de Csongi már belealudt az ebédbe és bő 3 órát aludt. Mi is sziesztáztunk.

Egyszer régen ráakadtam egy írásra a neten. Elmentettem magamnak, mert annyira tudtam miről szól. Pontosan értettem. Soha nem lettem volna képes így megfogalmazni, mégis mintha a fejemből írta volna ki valaki. Ezt éreztem akkor és ott. Idemásolom most, bár a forrását sajnos nem tudom megnevezni.

"Vannak azok a nyári délutánok.
Egy kiadós vagy könnyű ebéd után, fél óra a melegben, az utcák csöndesek, szél nem fújja a fák lombjait, csak a nap süt. Az idő megszűnik, mert semmi sem változik hosszú perceken át, és ebben az időtlenségben elfáradsz, már te sem mozdulsz, csak ülsz egy kőfalon, némi enyhülést remélve, de kövekbe is csak a meleg van bezárva. Gondolataid nincsenek, és a körülötted lévő világot csak felületesen érzékeled... Te magad vagy a tökéletes Szemlélő. Nem gondolkozol azon, amit látsz, nem keresed az események okát, nem vagy tudatában a testednek, nem érdekel az, ami volt és az se, ami lesz, csak nézed az eseményeket.

Fekszel az ágyon a leredőnyözött szobában, a falon ferde fény- és árnyékcsíkok váltogatják egymást, az idő, a fény és az események sora itt is megállt. Élvezed, hogy az idő megállt, talán a te kedvedért, és te bármit csinálhatnál, amíg a világ nem moccan, de pont attól, hogy minden mozdulatlan, te is az akarsz lenni, csak arra vágysz, hogy ott fekhess, ahol éppen fekszel, és mivel ez az a pillanat, amikor nem tudsz magadnak jobbat elképzelni, azt hiszem, tökéletesen boldog, elégedett vagy. Tudod, hogy semmit sem kell már tenned aznap, és nem is fogsz. Nem kell sietned a pihenéssel, elnézegetheted a falakat, a fényeket és az árnyékokat, a mediterrán óvárost ábrázoló akvarelleket, érzed a napsütést a talpadon, a karodon, teljesen ellazulsz, ha egy légy mászik a lábadon, nem hogy nem csapsz felé, de még a a lábadat se mozdítod meg, mert időlegesen nem hozzád tartozik, be is csukhatod a szemed, nem maradsz le semmiről. Majd ha egyszer kinyitod, minden ugyanolyan lesz, mint most, a világ megvár, ráérsz semmittenni."


Az esti karaoke party szervezése nem volt a legtökéletesebb számunkra, mert figyelmen kívül hagyták, vagy elfelejtették, hogy a fal túloldalán egy két és fél éves szuszog. Kicsit háborogtam ugyan, de hamar túltettem magam a dolgon. Végül még én is jót énekeltem, sőt, jól be is rúgtam. :)

2009. július 22., szerda

Kabókai nyaralás 2. nap

Kedden mindenki délelőtt lovagolt, így délutánra közösen mehetett a csapat jetskizni. Őszintén szólva nem lelkesedtem túlságosan a programért, mert tavalyi emlékeim szerint sok-sok várakozásért cserébe 4-5 perc jetski jár. Nekem ez nem érte meg. Ráadásul borzasztóan meleg volt 37-38 fokot mértek árnyékban, így egy porcikám sem kívánta a napon való ácsorgást. Apa és fia előrementek, én hátramaradtam beszélgetni egy kedves barátommal. Mindig megbeszéljük, hogy most aztán fél napra eltűnünk a világ szeme elől, és megváltjuk azt, de valahogy sosem jön össze a dolog. Egy fél nap nem lett most sem, de egy-két óra igen. Ezalatt kicsit kipanaszkodtuk magunkat, pletykáltunk sokat :), majd a többiek után indultunk. Érzésem szerint 10 perccel korábban értem oda a kelleténél, mert Csongit épp akkor ültették fel jetskizni. Inkább kihagytam volna a látványt, bár láttam, hogy élvezi és tudtam, hogy az apja vigyáz rá.
Amikor megkérdezték a többiek, hogy miért nem osztályba megyek lovagolni, azt válaszoltam, hogy a régi vagány csaj aki voltam eltűnőfélben van és valahogy besz@ribb lettem az évek múlásával. Olyan dolgoktól is félek amikről tudom, nem kéne. Erre azt válaszolták a jelenlévők, hogy nem azt kell mondani, hogy besz@ri lettem, hanem azt: bölcs és megfontontolt.
Szóval bölcsességből és megfontoltságból nem akartam látni azt a motoros lélekvesztőt amin a két legszuperebb pasas száguldott akit ismerek.
Békipeti mehetett egy kört egyedül is. Hát, ritkán látni azt a fajta csillogást a szemében amivel visszajött. Na, ja, az adrenalin ugye !?
A tűző napon való lovagástól, fürdéstől estére durván leégett a vállunk, hátunk. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy mindenki figyelmét felhívjam egy "csodaszerre", ezt pedig a First.
Nem hiszek a "mindenre jó" termékekben, ezt az egyet kivéve. Már estére éreztük a jótékony hatását, reggelre pedig a tűzpirosan égő, húzódó hátunkról, vállunkról teljesen elfelejtkeztünk.  Újfent rácsodálkoztunk jótékony hatására és elkezdtünk vele takarékoskodni. Ugyanis kevés volt belőle. Persze lett volna még, ha Csongi nem önti ki a felét úgy 9 hónaposan. Ha a kedves apukája odafigyel mivel játszik a kisfia :). Történt egyszer, hogy Csongi kezébe került a flakon. Békipeti gondolta, mi baj lehet belőle? Mire fél perc múlva odanézett a gyerek már locsolta ki a méregdrága folyadékot a padlóra. Én pedig azóta ezzel cikizem. :)
Estére közös iszogatást beszétünk meg a többiekkel. Csongi már 8 körül elaludt, kicsit később mi is kiültünk a jó levegőre egy üveg finom bor társaságában és vártuk a többieket.  Vártunk és vártunk, a bor fogyott. Beszélgettünk, néztük a csillagos eget, élveztük, hogy csak ülhetünk kettesben. Amikor meguntuk a várakozást felszedelőzködtünk, és aludni indultunk. Akkor vettük észre, hogy a többiek bent játszanak az étkezőben. Mosolyogtunk és egyáltalán nem bántuk. Kerek nap volt, kerek befejezéssel.

2009. július 21., kedd

Mi volt ma a vacsora?


Originally uploaded by BékiPeti

A tippeket a megjegyzésrovatba várom. Békipeti nem tippelhet!

Kabókai nyaralás 1. nap

... 5 óra előtt ébresztett a humán ébresztőóra. Sikerült ágyban tartani még jó félórát. Többet azonban nem, mivel annak nem sok értelme volt, hogy az apja se tudjon aludni, így kimentünk. Azt hiszem, könnyen kitalálható hol töltöttük a reggeliig fennmaradó 2-2 és fél órát. Bizony, bizony a traktoroknál. Én csak részletekre emlékszem, szerintem állva aludhattam is valamennyit az éjszakai 3 óra alvás után. Régebben valahogy könnyebben bírtam az éjszakázást, manapság már kétszer is meggondolom, meddig maradjak fent, ilyen korai ébresztőre azonban álmomban sem gondoltam. Reggeli után beosztották a lovasokat. Békipeti a haladó csoportba került, én még ne mertem bevállalni, úgyhogy futószárra kértem magam. Már reggel annyira meleg volt, hogy fürdéssel kezdtük a napot. Csongi mint egy kis búvárkund merült, ugrott a 150 centis medencébe. Volt is köhögés rendesen. Így Békipeti kitalálta, hogy ugrás közben kiabáljon egy szót, így majd kifújja a levegőt és nem a vizet nyeli. Ez a szó a Geronimo lett. A nyaralás végére az összes gyerek és felnőtt Gernííímóóóó ordítással vetette magát a medencébe.
A lovaglás nem hozta Csongit lázba (még), amint felült, már tervezgette, hogy ha leszáll a lóról elmegy traktorokat nézni.  Mázlijára a tulaj lovagoltatta, így még ebéd előtt beleülhetett az egyik traktorba sőt mentünk is pár kört vele.  Mert amikor egyedül kellett volna beszállnia akkor már nem volt annyira nagylegény a kislegény. Ha jól számolom hatan kucorogtunk a vezetőfülkében kb. 50 fokban. A gyerekek élvezték , ez volt a lényeg.
Ebéd és alvás következett, és nem csak Csonginak. Mi felnőttek is eldőltünk egy kicsit. A szállásunk egyik különlegessége, hogy a fölöttünk lévő szoba és a mienk között mintha nem lenne szigetelés. Így a fölöttünk lakó kisgyerekes családok minden lépését felerősítve hallottuk.  Csongit és Petit ez egyáltalán nem zavarta, én azonban elégggé nyűgös vagyok az ilyesmire, nem is értem, hogyan nem emlékeztem erre tavalyról. Szerencsére nálam volt az mp3 lejátszóm amire előző este vetettem rá legkedvencebb magyar regényem, Ottlik: Iskola a határon című hangoskönyvét Kulka János előadásában. Így aztán ez a gond is megoldódott, Medve és BB kalandjain szenderettem el ha már nagyon álmos voltam.
Délután a fiúk erdei kötélpályára mentek, erről nem tudok sokat mesélni, én is csak a fényképeket láttam. A kezdő lovasoknak ekkor volt ugyanis a futószárazás. Az első nap végére megbántam, hogy nem mentem osztályba lovagolni, mert futószáron sok újat már nem tudtam tanulni. Persze a későbbi napokon nem mindig éreztem ezt így, de az első alkalom nem hozott sok újat. Hacsak annyit nem, hogy kengyel nélkül kellett végezni a gyakorlatokat.
A lovaspálya szélén áll egy magasra épített házikó, talán a versenybírók nézik innen a versenyzőket. Csongi kinézte magának ezt a házikót és felkönyörögte magát. Innentől kezdve már csak így emlegette:"Megyek a magasba játszani!" Innen nézte a traktorokat, teherautókat amik az úton elhaladtak. Itt lett ő Szöcske, és nem Cinkota, de ez már egy következő nap sztorija lesz.

2009. július 20., hétfő

Kabókai nyaralás 0. nap

A múlt héten nyaralni voltunk Kabókapusztán. Évek óta járunk vissza ide egy nagyobb baráti társasággal.
Vasárnap késő délután érkeztünk meg a lovastanyára. Csongor már akkor észrevett egy traktort amikor befordultunk a bejáraton. Valószínűleg már kereste is a szemével, tavalyról emlékezett ugyanis rá és nagyon várta már a találkozást. :) Azonnyomban odament az apjával és nézték addig amíg én kipakoltam a csomagokat. A szállásunk a fedett lovardában volt kialakítva amit ilyenkor nyáron a széna tárolására használnak. Éppen egy hatalmas piros traktor húzott be egy utánfutónyi szalmát amikor Csongiék bejöttek. Alig hitt a szemének a srác úgy örült, hogy csak ismételgette, ott egy hatalmas traktor. Vacsora után még bámultuk egy kicsit a járműveket, majd aludni mentünk. Pontosabban szólva csak Ő ment aludni, mi felnőttek beszélgetni indultunk.  A beszélgetés az éjszakába nyúlott, csak kettő körül kerültünk ágyba. Másnap hajnalban...

2009. július 13., hétfő

A szerelő

A minap észrevettem, hogy elromlott a gáztűzhelyünk, így felhívtam a szervizt. Egy unott női hang(lehet, hogy én hozom ki a flegmaságot belőlük?) felvette a panaszomat, majd megkérdezte milyen típusú a készülék. Mondtam neki, hogy a használati utasításon öt típusszám van, így nem tudom megmondani. Odaküldött a tűzhelyhez, a sütő belső ajtaján van egy matrica azon rajta van. Nem volt, mondtam is neki. De van- így ő-, de nincs -mondtam ismét. Akkor biztos lemostuk. Hát nem akartam magam azzal égetni, hogy megmondjam, még egyszer sem tisztítottam ki a sütőt :), így annyiban hagytam a dolgot. Később amúgy megtaláltam a matricát, egy teljesen más helyen.
Másnap felhív a szerelő, hogy adott napon délelőtt jön. Várom egész délelőtt, majd fél 12-kor felhív, hogy 1 és 2 között ér csak ide, addig ne várjak feleslegesen, menjek, intézzem a dolgom. Csak bámultam a telefonba. Mondtam is neki, hogy feleslegesen eddig vártam, most már hová menjek. Max. a fenébe, de ezt csak magamban gondoltam. Kicsit még bosszankodott (Ő), hogy nem tudja kiszámolni percre pontosan, majd letette. 2 előtt pár perccel megérkezett. Kihúzta a sütőt, majd közölte, hogy takarítsak ki nyugodtan mögötte, addig ő leül, úgysem siet. Én csak álltam ott mint egy ..., majd nekiláttam sikálni. Teljesen ledöbbentett a fickó, de mindezek ellenére nem volt ellenszenves. Hamar megcsinálta a sütőt, kért egy pohár vizet(ha más nincs-ezek az ő szavai), de még most sem volt ellenszenves. Ezután kiszámlázott egy kerek összegnél 200 ft-tal kevesebbet és megkérdezte, hogy adjon-e vissza. Majdnem azt mondtam, hogy nem, de aztán észbe kaptam. Oké, hogy láthatóan kihasználja, mert tudatosan használta ezt a tulajdonságát ez tisztán látszott, de ne legyen már ennyire pofátlan. Szóval visszakértem a 200 ft-ot bármennyire is fukarságnak tűnik. Ki is számolta 10 és 20 forintosokban, majd távozott.
És nem maradt rossz érzés bennem ezek után sem, nem lett ellenszenves a pasas, inkább szórakoztató.

2009. július 10., péntek

De miért?

Már egy ideje tart a "miért?" korszak, én naivan azt gondoltam, hogy nem is olyan vészes ez. Megfigyeltem ugyanis, hogy háromszor kérdez vissza a gyerek, hogy:"De miért?", aztán továbblép. Így volt ez kb. egy héttel ezelőttig. Azóta nagyon eldurvult a helyzet. Az egész napi beszélgetésünk arról szól, DE MIÉRT?
Én türelmes embernek tartom magam, de néha kezdem azt gondolni, hogy talán mégsem vagyok az. Próbálom becsülettel megválaszolni a kérdéseit, az pedig kemény agymunka. Nekem legalábbis az. Egy félórás beszélgetés után úgy érzem magam, mint aki egész nap kapált, és le szeretnék feküdni aludni. Nem tudom mások, hogy csinálják, de engem lefáraszt. Estefelé már csak igen, nem a válasz a kérdéseire. Persze ettől még vígan megkérdezi: de miért? Néha már ökölbe szorul a hajam is az erőlködéstől, hogy valami értelmes választ kicsikarjak magamból.
Íme egy kis ízelítő a párbeszédeinkből(bölcsi után játszóterezni szoktunk):
-Ma nem mehetünk a játszótérre, mert esik az eső!
-De miért?
-Mert megázunk!
- De miért?
-Mert nem hoztam esőkabátot!
-De miért?
-Mert nem gondoltam, hogy esni fog!
-De miért?
-Mert nagyon szépen sütött a Nap!
-De miért?
-Mert nyáron sokat süt a Nap!
Már éppen gyanút fognék, hogy csak megszokásból kérdezget vissza amikor:
-De miért nyáron sokat süt a Nap, Anya?
Elakadok a válaszban. Most magyarázzam a Nap-Föld távolságot, és a Föld forgását?
Szünet
-De miért nyáron sokat süt a Nap, Anya? - nem hagyja ám annyiban
-ÖÖÖ Kérsz fagyit?
:)

Zuzi-, Dzsudzsi-, Zsuzsi mami

Tegnap véget ért a bölcsi. Ma ugyan még mennek a gyerekek, de ballagást tartanak azoknak akik óvodába mennek, így minket arra kértek, hogy inkább maradjunk otthon, mert a nagyok ajándékot kapnak, a pöttömök pedig nem. Ma délelőtt meglátogattuk Csongi keresztanyját, Zsuzsi mamit. Ha jobban belegondolok, csak mostanában lett ő Zsuzsi mami, előtte Zuzi mami, majd Dzsudzsi mami volt mindannyiunk általános derültségére. Tegnap megbeszéltem Csongival, hogy ma elmegyünk hozzájuk. Megható volt látni, ahogy kis koboldképén szétterült az öröm és csak annyit mondott:"Szeretem Zsuzsi mamit!". Aztán a fagyizóban és a rövidáru boltban is közölte, hogy holnap megy Zsuzsi mamihoz. Az eladók örültek neki. Estére sajnos belázasodott és eléggé nyugtalanul aludt, de reggelre kelve jó kedvű volt. Megpendítettem neki, hogy itthon kéne maradnunk, mert hőemelkedése van, de olyan csalódott volt, hogy végül is tettünk egy látogatást mindkét fél örömére. :) Sokszor megfigyelem, hogy mennyire tiszta és saját magára korlátozódó a gyermeki gondolkodás. Ilyenkor mindig figyelmeztetem magam, hogy nem minden egyértelmű neki, ami nekem az. Jó példa erre az, amikor megbeszéltük, hogy nem maradhatunk sokáig a keresztanyjánál, mert nemrég beteg volt és még pihennie kell. Erre Csongi megkérdezte:"Mijét ütötte be?" Annyira cuki volt. Tényleg aggódott, mert hosszasan feszegette még a dolgot, sőt gyógyító puszit is kilátásba helyezett. Imádom a fickót!

2009. július 6., hétfő

Varróház

Régi álmom teljesült be az elmúlt két héten. Régóta meg szerettem volna tanulni varrni. Még terhesként ki is néztem egy varrótanfolyamot, de akkor végülis nem lett belőle semmi. Miután Csongi szépen beszokott a bölcsibe és a nappalaim szabaddá váltak, eszembe jutott ismét a varrás. Körülnéztem a neten és hosszas kutakodás után kiválasztottam a számomra legígéretesebb, legszínvonalasabb tanfolyamot. Ezt a varróház.hu oldalon leltem fel, gyorsan be is iratkoztam egy kéthetes intenzív kurzusra. Érdemes egy kicsit körülnézni a honlapon, szerintem nagyon színvonalas, igényes, érdekes és használható tartalmakkal "felszerelt" oldal. Néhány előzetes kérdésem volt még, ezekre szinte azonnali, kimerítő válaszokat kaptam email-ben. Fizethettem online az előleget, szóval kényelmes is volt, sőt még pénzvisszafizetési garanciát is vállaltak, ha a harmadik napig azt mondom, hogy nem tetszik, akkor szó nélkül visszafizetik a pénzemet. Nagy izgalommal vártam a kezdést, meg voltam győződve róla, hogy szuper helyre jelentkeztem. Egyetlen hátránya az volt, hogy tőlünk igen messze, Kőbányán volt, de hát ezt tudtam előre.
Az első döbbenet akkor ért, amikor megtaláltam a helyet. Egy lakótelepi ház alagsorában egy kb 15 nm-e lyuk, ahová bezsúfoltak 10 varrógépet asztallal, egy szabóasztalt(az jó nagy ám), és egy vasalódeszkát. A tulajdonos már ott várt és kedvesen beszélgetni kezdett az érkezőkkel, ha nem teszi valószínűleg hazajöttem volna. Gyorsan elkérte a pénzeket, majd közölte, hogy a tanfolyamot nem ő tartja és lelépett. Közben megjött az oktatónk is, vele együtt 10-en zsúfolódtunk össze a "lyukban". Hamar kiderült, hogy a varrás elengedhetetlen velejárója a vasalás. Ez azért érdekes mert a tanfolyami idő nagy részét azzal töltöttem, hogy vártam a vasalóra, vagy arra vártam, hogy a többiek befejezzék a vasalást. Kézügyesség szempontjából nem tartom magam egy zseninek, és azt gondoltam, hogy a legbénábbak között leszek. Talán jobb is lett volna, mert akkor az idő másik részét nem kellett volna azzal töltenem, hogy várjak olyanokra akik nem értik azt sem, hogy varrj egy egyenes vonalat. És ez nem túlzás. Persze az emberek összetételéről nem a tanfolyam szervezői tehetnek, de ha nem vagyunk ilyen sokan, sokkal hasznosabb lett volna az ott eltöltött idő. De úgy tűnt, hogy a tulajdonos nem akart visszaforgatni egyetlen fillért sem a befolyó pénzből fejlesztésre és ez nagyon meglátszott. Erre jó példa volt az is, hogy szabókréta helyett 2 cm-es szappandarabokkal készítettük a szabásmintákat, holott a hirdetésük úgy szól, hogy minden szükséges kelléket biztosítanak, sőt úgy gondolom, hogy ezt bele is kalkulálják az árba.
Másodszor akkor esett le az állam, amikor mosdóba mentem. Először is végig kellet menni egy szűk és sötét folyosón kb. 50 métert. Ott volt az ajtó. Beléptem. Sajnos nem hiszem, hogy érzékeltetni tudom a benyomásaimat, de megpróbálom. Egy nagy, sötét, hosszúkás, betonozott helységbe léptem aminek a legtávolabbi sarkában egy kis emelvényen egy wc álldogált magányosan. Slussz. Hát olyan orwelli hangulatba kerültem. Tiszta volt, meg minden, de mégis az az igénytelenség borzasztóan lehangoló volt. Próbáltam képet készíteni róla, hátha azon jobban látszik miről beszélek.
Kicsit átverve éreztem magam, de aztán rájöttem, én vontam le téves következtetéseket a honlap kinézete alapján. Csak azt nem értem, hogy valaki, hogyan képes felvállalni ilyen kinézetű helységeket, merthogy véleményem szerint ez őt minősíti és nem éppen pozitívan. Arról nem is beszélve, hogy két héten át 40 fokban, a folyamatosan melegítő vasaló mellett, akkora ablakkal, mint a képen, 10 ember összezárva napi 6 órában, elég megterhelő. De még ezzel sem lett volna semmi baj, ha úgy jövök el onnan, hogy a maximálisan kihasználtam az időt és mindent megtanultam amit ennyi idő alatt lehetséges. Sajnos nem így volt. De nehogy valaki azt higgye, hogy gonosz módon a varróházasok háta mögött szidom őket. Mostanra oda jutottam, hogy ha nem tetszik valami annak hangot is adok, bár próbálok mindig udvarias, szinte bocsánatkérő lenni. Most is ez történt, leírtam az észrevételeimet és becsülendő dolog, hogy választ is kaptam hamar, pedig erre nem számítottam. A válasz lényege az volt, hogy teljesen igazam van, de azért remélik, hogy fogok varrni továbbra is, köszönik, hogy részt vettem.
Felmerült a kérdés bennem is, hogy miért nem hagytam ott két nap után az egészet, ha ennyire nem tetszett. Két okom is volt rá. Az egyik, hogy jól ki van találva ez a két nap, az ember ilyenkor még reménykedik, hogy majdcsak felgyorsulnak az események. Amikorra pedig már biztos benne, hogy nem, már késő. A másik pedig az, hogyha már rászántam az időt, energiát és pénzt akkor befejezem, mert nem tudom, hogy mikor lesz lehetőségem ismét arra, hogy belefogjak ismét.
A történet kerekségéhez az is hozzátartozik, hogy sok mindent megtanultam, varrtam egy szoknyát (igaz, hogy hordhatatlan lett) és egy nadrágot (ezt büszkén viselem). Magabiztosan oda merek ülni a varrógép mellé, bár a Burda varrásleírások mintha kínaiul lennének, azért megküzdök velük valahogy.