Gyerekszáj

Két evéssel, étellel kapcsolatos szólása volt a cukorborsónak mostanában. Az első:
-Anya, rántottát kérek vacsorára
-Jó, Csongikám, akkor veszünk pár tojást hozzá!
-De anya, ne tojásból csináld!
- Akkor miből?
-Virsliből!
:)

A második:
-Apa, mi az amit eszünk?
-Melegszendvics.
-Nem is melegszendvics, ez langyosszendvics!

H1N1 hisztéria avagy Oltassunk? Ne oltassunk!

A mai bejegyzést a düh szülte. Hetek sőt hónapok óta megy a hisztéria az új influenzával kapcsolatban. A szombat reggeli keresztapám által tett látogatás tette be végleg a kaput nálam a témával kapcsolatban. A héten ő volt a negyedik, aki úgy érezte kötelessége megróni engem a felelőtlenségemért, mert azon az állásponton vagyok, nem oltatom be Csongort a H1N1 ellen. Miután minden érvemre igazat adott, már nem volt neki sem más a tarsolyában, mint az érzelmi terror. De mi lesz, ha ... Én nem tudnék élni a lelkiismeret furdalással-mondta. Hát, megmondom őszintén, csúnyákat gondoltam magamban.
Az érveim amúgy a következők voltak:

-Az influenza járvány közepén, nem gyengítem le egy kisgyerek szervezetét hetekre.

-Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy erősítsem az immunrendszerét.

-Sokat vagyunk friss levegőn, szellőztetünk, sokat mosunk kezet, sós vízzel öblögetünk szájüreget, orrot egyaránt.

-Alig pár hónapig tesztelt, ismeretlen szert nem adatok be még magamnak sem, nemhogy a gyerekemnek. Amúgy olyan vírustörzsből vonták ki az ellenanyagot, amelyet 1930-ban izoláltak. Hát ennyire új típusú ez az influenza.

-Hiszek abban, hogy nem hoztam rossz döntést.

Bár függetlenül attól, hogy jó-e vagy sem a döntésem, mégiscsak döntés és az enyém. Kéretik tiszteletben tartani. Itt nem arra gondolok, hogy senki meg ne merjen kérdezni a témával kapcsolatban, de fogadják el a válaszomat anélkül, hogy rám zúdítanák saját félelmeiket. Nekem megvannak az enyémek. Az bőven elég nekem.
Amúgy én sem bombázom a magukat beoltatókat, hogy micsoda hülyeség felülni a tömeghisztériának, mikor a JPE-re (Józan Paraszti Eszünkre) hallgatva kéne csak végig gondolni mit teszünk és miért. Én nagyon sajnálom azokat akik belehaltak már az influenzába, ez minden család személyes tragédiája. De a "sima" influenzába hányan halnak meg évente? Hány iskolát, óvodát záratnak be minden évben a járvány miatt?
Hol van szó arról, hogy mit tegyen az aki nem akarja beoltatni magát, de beteg sem szeretne lenni? Sehol!
Mert azzal nem lehet nagyot szakítani.
Kikérem magamnak, hogy pánikban tartsanak azért , hogy ismeretlen, 2-3 éve létező cégecske kőgazdagra  kereshesse magát, kihasználva az emberi butaságot, a haláltól való félelmet. Félre értés nem essék, én sem szeretnék senkit elveszíteni, magamat se, de nem fogok félelemben élni. Megteszek minden ésszerű óvintézkedést. Ennél többet azonban nem vagyok hajlandó. Ha ettől bárki felelőtlennek tart, hát állok elébe.
Huh... hát, ennek ki kellett jönnie!

Iskolai szösszenet

Tegnap délután miután sikerült eljutnom a mellékhelységbe (reggel 9 óta először), ami egyébként ritkaságnak számít, mert sokszor csak otthon jut időm efféle luxusra mint pisilés, rájöttem, hogy kopog a szemem az éhségtől. A büfé természetesen már zárva volt, így a konyhára mentem kuncsorogni valami ehetőért. Ott találtam a páromat, aki szintén nagy kutyaszemekkel hipnotizálta a konyhásokat ugyanebből az okból kifolyólag. Miközben a konyhás néni két hatalmas szelet kenyér közé tömött vagy 10 deka vagdaltat amit a tál aljáról vadászott össze, viccesen megkérdezte.
Mi van lányok, csak nem vagytok terhesek?
Ugyanabban a pillanatban vágtuk rá
Egyikünk:  -Remélem igen!
Másikunk: -Remélem nem!
Aztán egymásra néztünk és tömni kezdtük a fejünket.
Kifelé menet, még hallottuk, ahogy Irma (a konyhás) mondja a többieknek: -Hallottátok őket? Az egyik akarja, a másik nem. Melyik mondta, hogy igen?

Már az ajtón kívül jártunk, amikor utánunk kiabált: -Akkor most melyikőtök akarja?
De, hát tele szájjal nem illik beszélni, így mi is csendben maradtunk.
Attól tartok a pletykagépezet beindult, és hiányos adatokból téves  információval árasztja el az iskolát.
De ki bánja? :)

Őszi szünet 1.

Az idei őszi szünet igen hosszúra, 10 naposra sikerült. Ez elég nagy ritkaság, mivel általában 4-5 nap az egész. Egy közeli kollégám születésnapi party-t tartott, de nem akárhol, hanem a Balaton mellett. Ott alvós buli volt, ráadásul 3 napos. Szerettem volna elmenni, és mivel régóta tervezzük, hogy kipróbáljuk, hogy Csongor hogyan bírja, ha több napig nem lát, így engedély kaptam eltávra.

A Balatonnak valamiféle varázslatos vonzása van. Ahányszor csak meglátom összeszorul a gyomrom. Csak bámulnám órákig.
Bár hatalmas bulira számítottam, csak hatan voltunk a házigazdákon kívül. Az utolsó pillanatban mindenki lemondta, ezért elég családias lett az összejövetel. Mivel az idő nagyon rossz volt-orkán erejű szél és eső váltogatták egymást-beragadtunk a házba és a Balcsit csak az ablakból bámulhattam. Jó kis beszélgetések, borozgatások világmegváltások után indultunk haza. Ekkorra elállt a szél és a nap is kisütött, kicsit tudtam végre bámulni a vizet. Eszembe is jutott az a családi történet amelyet édesapám előszeretettel mesélt egy darabig. Aztán már nem mesélte, mert nagyobbak lettünk és számon kértük a baklövését. Íme a story: A 70-es évek elején apám egy vízügyi cégnél dolgozott és kedvezményesen vásárolhatott telket Tihanyban 1 forintos négyzetméter áron. DE. Nem vett, mert nem volt közművesítve és nem volt beépítve a környék.
No comment!