2009. június 21., vasárnap

Hétvége

A rossz idő a lakásba kényszerített minket a hétvégére. Péntek délutánra akkora lett a kánikula, hogy összepakoltam a strandcuccunkat és úgy indultam Csongiért a bölcsibe. A közelben van a Pünkösdfürdői strand ahol nagyon jó kis gyerekmedence van két csúszdával és baráti árakkal. Csocsó nagyon örült, hogy strandolni megyünk, alig bírta kivárni, hogy odaérjünk, minden lámpánál hajtott tovább. Hogy eltereljem a figyelmét megbeszéltem vele, hogy mi lesz a sorrend amikor odaérünk. Megvesszük a jegyet, lepakolunk, átöltözünk úszópelusba és nagyon fegyelmezetten viselkedünk. Aki ismeri Csongit tudja, hogy van neki egy olyan remegős hangja. Amikor nagyon örül, akkor beszél úgy. Na, most pont így válaszolgatott. Egy szuper strandolás következett, még az apja is megérkezett, hogy egy kicsit együtt lubickoljanak.
A szombatot bent töltöttük a lakásban, lustálkodtunk tévéztünk, lötyögtünk egész nap.
Ma délelőtt, mivel még mindig esett az eső, elmentünk a közeli játszóházba. Tulajdonképpen ez ihlette a mai bejegyzést. A játszóház az első emeleten ven, így mindig Csongira bízzuk, hogy lépcsőn, liften, vagy mozgólépcsőn szeretne-e menni. Amikor a először a liftet választotta, mondtuk neki, hogy akkor menjünk, hívjuk a liftet. Az ő reakciója teljesen természetes volt, engem mégis váratlanul ért és sak percekkel később esett le, hogy mit is mondott a gyerek. Ugyanis elkezte ismételgetbi, hogy:"Gyeje jift, gyeje jift!" És igaza volt, mi mondtuk, hogy hívni kell.

2009. június 18., csütörtök

Konfliktusok

A kutyánk Bodza, márkáját tekintve bichon. Bátyámék kutyája Zsófi, palotapincsi. A két kutya közel egyidős. Távol álljon tőlem, hogy bárkit bíráljak, de az tény, hogy Zsófit emberként kezelik és emberi viselkedést várnak el tőle, Bodzát mi kutyaként kezeljük. Merthogy kutya. A két eb nem jön ki jól egymással emiatt, illetve nem tudom, mert Zsófit 30 másodpercnél tovább még nem hagyták kettesben Bodzával, így ha Bodza meglátja morog rá. Ha meg nem, akkor egyből megugorja. Ezen én jókat mosolygok, bátyámék őrjöngenek miatta és mindennek elmondják a kutyánkat(itt senki ne gondoljon semmi jóra). Történt, hogy Zsófinál emlőrákot diagnosztizáltak és ivartalanították, persze kemény pénzekért. A napokban kipattant, hogy a mi kutyánkat hibáztatják emiatt, merthogy ráugrált Zsófira. Szerintem ez hülyeség, ezt meg is mondtam, de hívjam fel nyugodtan az állatorvost, ő mondta, majd megmondja nekem is. Meg is tettem, a doki csak röhögött és megkérdezte, hogy lesz-e daganatom, ha ő rám ugrál. Ennyiben maradtunk, én is így gondoltam. Az egészben két dolog keserít el. Na, jó, nem kettő, hanem sokkal de sokkal több. De az egyik ami nagyon, az a stílus ahogyan beszéltek, mert az nem a kutyának szól, -hiszen ő a hangsúlyokból ért-hanem nekem, mert az én fülem hallatára mondták. Merthogy "pofán rúgják"-idézet vége, ha még egyszer meglátják. Eszerint ha egyszer gyerekük lesz, és az enyém úgy néz az ő gyerekükre ami nekik nem tetszik, akkor majd a gyerekemet is pofán rúgják?
Ami még nagyon bánt, hogy a fejemhez vágták, hogy én el sem tudom képzelni, hogy nekik milyen rossz lehet és mennyire féltik Zsófit. Ilyenkor eszembe jut az egyik legjobb ember akit ismerek és nagyon szeretek, aki most kezdi a kemoterápiát, hogy legyőzze a betegségét és összeszorul a gyomrom, mert nem tudok segíteni és a tehetetlenség sokkal rosszabb bárminél a világon. A képükbe vághatnám ezt, de nem teszem, mert semmi közük hozzá, és mert az ő bajuk úgyis mindenkiénél előbbre való szerintük. Valahol pedig meg is értem őket. De a stíluson nem tudok tovább menni. Egyenlőre. Békipeti egyszer azt mondta egy beszélgetésünk során, hogy egy emberrel kapcsolatban kétféleképpen lehet tanulni. Tőle és belőle. Ez a mostani egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik. De akkor is rosszul esik, mert tudom, hogy nincs rá mód, hogy tisztázódjanak a sérelmek. Vannak emberek akik mindig hibáztatnak valakit az őket ért negatív dolgokért, de saját magukat sohasem. Értetlenül állok a dolog előtt, de megtanulok együtt élni vele, csak az a baj, hogy a sz@rkupac egyre magasabb lesz, egyszer csak ledől és akkor beterít mindent és mindenit aki és ami körülötte van.

2009. június 17., szerda

Anya vs. hammocska

Újabb nagyszerű változás történt velünk. Előzetesként annyit, hogy Csongi kb. fél éves korától esténként tápszeres kiegészítést kapott. Ez a mai napig így megy. Pontosabban szólva a tegnapiig. Már egy ideje pedzegettem, hogy el kellene hagyni az esti "hammocskát"-ahogy ő nevezi, de eddig nem nagyon volt erőm az esti rituáléba belezavarni, ezért csak halasztgattam a dolgot. Merthogy ezt a tápszert az ágyában fekve kapja meg cumisüvegből, közvetlenül az elalvás előtt. Sőt, el is alszik rajta, s én csak ekkor veszem ki az ágyából a cumisüveget. Ezzel a módszerrel nagyszerűen el tudott aludni, nem kellett ott "dekkolni" vele. Az utóbbi időben azonban hatalmas könnyek között könyörög, hogy maradjak még vele a szobájában míg el nem alszik. Naná, hogy maradok, hiszen mostanában kezd félni a dolgoktól és ennek hangot is ad sokszor. Szóval néhány napja ott üldögélek vele, és ha megpróbálok kiosonni a szobából, újabb sírás és könyörgés következik. No, az egyik ilyen ücsörgés alkalmával jutott eszembe, hogy "megzsarolom" a gyereket. Tegnap délután el is mondtam neki, hogy mivel ő már nagyfiú, nincs szüksége a hammocskára, de cserébe azért mert nem kap, ott maradok vele a szobájában míg el nem alszik. Azt mondta:"Jó!" Azt gondoltam, hogy azt sem tudja miről beszélek, és nem erőltettem a dolgot. Este vacsoránál újra előhoztam a témát, hozzátéve, hogy vacsora után természetesen megkaphatja. Ki is töltöttem egy pohárba, ez nagyon tetszett neki, de amúgy csak egy kortyot ivott. Elérkezett a lefekvés ideje, meseolvasás után irány az ágy és akkor választhat, hogy a hammocskát kéri, vagy "engem". Ezután csak reménykedtem, nem maradok alul egy cumisüveggel szemben. Azt kérte, hogy maradjak és ez után 10 percen belül, hang nélkül elaludt. Annyira büszke voltam rá, mert egy több mint 2 éves szokást egy szó nélkül feladott. Jó-jó, tudom, hogy ez még csak egy este volt, de legalább elindultunk az úton és már nem fordulunk vissza. Max. csak meg-megállunk. Ez nagy lépés lesz afelé is, hogy majd teljesen szobatisztává váljon. Amíg este megiszik 3 dl löttyöt, addig erre esély sincsen, szóval ideje volt már nagyon. Már csak a cumitól kell majd megszabadulni valahogy, bár attól tartok az egy nehezebb meccs lesz. Először azonban legyünk túl ezen, a többi majd jön a maga idejében.

2009. június 15., hétfő

Szép nap

Tegnap megtartottuk a régóta tervezett kerti party-t. Érzésem szerint nagyon jól sikerült, a barátaink és mi is is jól éreztük magunkat. Csak amikor az utolsó vendég is elment, éreztük, hogy mennyire elfáradtunk. A Csongi előtti időkben gyakran rendeztünk sütögetést, de az utóbbi 2-3 évben ez kimaradt, mi pedig valahogy kijöttünk a gyakorlatból és elfelejtettük mennyi munka is van egy 20 fős társaság vendégül látásával. Az idő szerencsére mellettünk volt, kellemes szellő fújt, pont ideális egy kertben eltöltött délutánhoz. Délután 3-kor érkeztek az első vendégek, addigra már égett a tűz, sőt készen állt a parázs a sütögetéshez. Két fronton készült az ennivaló, az egyiken a zöldségek grilleződtek(néha égtek, ha elfelejtkeztem róluk :)), a nagyobbik grillrácson pedig illatoztak a húsok, kolbászok. Nyami.
Csongi az első vendégek érkezésekor bevette magát a kertünk elkerített részébe és ott megfigyelő álláspontra helyezkedve figyelte az eseményeket. Szerencsére hamar megérkezett Kisgábor és a fia Márk akinek a társaságában hamar feloldódott.
Van Csonginak egy nagyon kedves barátnője Janka, aki szintén hivatalos volt a bulira-a szüleivel együtt persze-, de nem volt biztos , hogy el is tudnak jönni. Így aztán meg sem említettük Csongornak, hogy jönnek, hiszen tapasztatuk már, hogyha csak a nevét kimondjuk Jankának, vagy a testvérének Petinek, Csongi boldogan rohangálni kezd, és azt hiszi találkozhat velük. Aztán mikor elmagyarázzuk neki, hogy nem most megyünk hozzájuk, akkor keserves sírásba kezd és csak sokára lehet megvigasztalni. Így aztán hamar megtanultuk, hogy ez az a család "akit nem nevezünk nevén". Ebből adódóan Békipetivel-Harry Potter nyomán- csak Voldemortként emlegetjük az Eberhardt családot ha Csongi is velünk van.
Ezzel a kis kitérővel oda akartam kilyukadni, hogy Csongi nagy meglepetésére megérkezett Janka is, és kezdetét vette a féktelen rohangálás és játék. Öröm volt nézni, ahogy a 6 éves kislány és a 2 és fél éves kisfiú játszik, beszélget, szaladgál.
A bulinak 3/4 9- kor lett vége. Egy kis sírás természetesen nem maradhatott el, Janka és Csongi megbeszélték ugyanis , hogy együtt fognak fürdeni, de ez most nehezen lett volna megvalósítható, így szomorkodtak egy kicsit a gyerekek, de végül vidáman, tervekkel teli fejezték be a napot. Altatni tegnap este nem nagyon kellett egyik fiút sem. Mire lezuhanyoztam, apa és fia édesdeden aludtak a gyerekszobában.
Szép nap volt.

2009. június 9., kedd

Lassú gyógyulás

Úgy látszik belekerültünk a családi betegség körforgásába(ha van ilyen egyáltalán), mert egyszerűen nem tudunk kikeveredni a hurutból. Csongor hetek óta köhög és sehogy sem tudom kikúrálni belőle. És magamat sem. Valószínűleg oda-vissza adogatjuk egymásnak a fertőzést. Ez eléggé elbizonytalanít, mert nem tudom, hogyan fogom a munkámat végezni szeptembertől, amikor beindul az igazi betegségszezon. Ha egy akármilyen irodai vagy másmilyen munkám lenne, nem érdekelne nagyon, de egyre jobban rám nehezedik a felelősség súlya, hiszen 26 kisgyereket kell megtanítanom írni-olvasni. Persze Csongor mindennél fontosabb. Főleg miatta nem szeretném a betegségeket, de akkor is ...
A múlt hétvége nagyon jól sikerült. Azért nem írok róla bővebben, mert Békipeti már megtette a blogjában.
Ezen a hétvégén kerti parti lesz nálunk, erre készülünk gőzerővel. Békipeti tanítványai jönnek a szombati kyu vizsga és az idei év lezárásaként. Csongi már alig várja a "bujit". Remélem nem fog csalódni, mert gyerekek sajnos nem lesznek.
Mára ennyi sikerült, az is összevissza lett. Ha meggyógyulok én is, akkor rendezettebbé válnak az írásaim is.

2009. június 1., hétfő

Itt van a nyár...

...száz napsugár hívogat a kertbe. Vagy mégsem? Nálunk 13 fok és szakadó eső másfél napja. Remélem az alföldi területeken is esett legalább ennyi, mert az aszály igen nagy károkat okoz nekünk is.
Tegnap gyereknapozni vittük Csongit a Vasúttörténeti Emlékparkba. A szerencsénk az volt, hogy nyitásra odamentünk, így tudtunk nézelődni kicsit mielőtt beindult az eső. Volt ugyan egy nagy hodály ahol gyereknepi programok voltak, de akkora volt a tömeg, hogy a gyerek folyamatosan hátrált ki onnan akárhányszor próbáltuk becsalogatni oda.
A vasárnap és hétfő apa-fiú nap lett. Bár nem így terveztem, de vasárnap reggelre teljesen lerobbantam. Amikor felébredtünk 7 körül, még kutya bajom sem volt, 8-ra teljesen elborított takonykór, jó kis köhögéssel, torokfájással megspékelve. Alig bírtam kikecmeregni az ágyból, pedig menni kellett, hiszen gyereknap volt. Szerencse, hogy vannak már a megfázás tüneteit enyhítő szerek, így azért nem volt olyan megerőltető, mint ha anélkül kellett volna végigcsinálni. Most próbálom távol tartani magamtól Csongit amennyire lehet, mert nem szeretném, hogy elkapjon tőlem bármit. Bár lehet, hogy ez csak megfázás. Az utóbbi 4-5 során nem volt olyan időszak, hogy valamelyikünk ne lett volna beteg. Remélem, én most zárom a sort.
Amúgy most éppen valami olyasmit magyaráz a másik szobában, hogy megy Roaryval Afrikába. Azt sem tudom, honnan tudja, hogy Afrika. Tegnap meg arról magyarázott, hogy megy Ázsiába cipőt venni. Honnan veszi ezeket? Néha kész rejtély ez a gyerek.