2009. december 20., vasárnap

Cirkusz

Cirkuszban voltunk délelőtt. Csongornak nem nagyon akarózott elmenni, de azért csak rábeszéltük. Voltak fenntartásaim a dologgal, ugyanis amikor cirkuszos mesefilm megy a tévében, mindig el kell kapcsolni, mert az butaság. Miután megérkeztünk és elfoglaltuk a helyünket, ért az első meglepetés. A porond nagyon pici volt. Gyerekkoromból egy hatalmas manézsra emlékeztem, itt meg egy kicsi színpadocska volt csak. Végleg tudomásul kell vennem, felnőttem. Míg az előadás el nem kezdődött minden rendben volt, nézegettük a színes fényeket, zenekart, kupolát. Azután elkezdődött és nagyon hangos volt. Csongi sosem szerette a hangos zenével járó dolgokat, még a szülinapi köszöntő dalt sem lehetett neki 2 főnél többen énekelnünk, mert egyből sírni kezdett. Na, itt is így történt. Haza szeretne menni-mondta. Az ölembe vettem és befogtam a fülét, így kisebb nagyobb zökkenőkkel végig tudtuk nézni az előadást. A bohóc zseniális volt. Több száma is volt, mindegyik nagyon mulatságos.
Szünetben perecet és nyalókát vettünk. Miközben falatoztunk megkérdeztük Csongort:
-Mi tetszett eddig a legjobban Csongi?
-A perec!-így Ő.
Jót mulattunk rajta.
A második rész vége felé éreztem, hogy elnehezedik és csúszik le a gyerek az ölemből. Elaludt a drágám. Előadás végére felébredt és hazajöttünk.
Jó volt.

2009. december 13., vasárnap

Heti mérleg

Hétfőn ismét 12 óráztam, ami tudom sokaknak nem nagy szám, de nekem mint tanítónak, elég durva. Főleg, hogy az előző hétfőn is este 8-ra értem haza.
Kedden semmi különös nem történt, leszámítva azt, hogy ki kellet magam íratni az orvossal. Reméltem, hogy 2 napot pihenhetek, így ennyire kértem csak táppénzt.
Szerdán délutánra Csongornak begyullad a szeme.
Csütörtökön reggel kötőhártya gyulladást állapítanak meg nála, bölcsibe nem mehet(pihenésnek lőttek). Megérkezik a madarak fénycsöve. Nem világít abban a foglalatban, amibe be szeretnénk tenni. Máshol jó.
Pénteken kora délutántól ordít a gyerek, miszerint fáj! Egy óra után orvoshoz el, 3/4 óra várakozás a még mindig ordítóval. Középfül-gyulladás. Nagyon ronda. Patikában rengetegen vannak, szerencse, hogy nem nekünk kellett végig állni a még mindig ordítóval. Ezen a napon du. 2 és este 6 között megállás nélkül sírt a gyerek. Aztán végre hatott a Cataflam. Alvás előtt 5 perccel Csongi alatt leszakadt az ágy!
Még mindig péntek. Délután nincs meleg víz, elromlott a gázbojler. Nagy nehezen sikerül szombat estére szerelőt szerezni. Zuhanyzás langyos vízben. Ágyrácsot képtelenség ebben a méretben kapni. Apukám megszereli a széttört ágyrácsokat.
Szombaton délelőtt felhozzuk az ágyát. A fiúk ráülnek, hogy kipróbálják. Leszakad újra.
Már csak vihogunk. Délután az egyik ablakunk beragad, nem lehet kinyitni, szellőztetni. Este anyám átjön. Kellene neki egy honlap valami pályázathoz. Mikorra? Vasárnapra. Jó.
Lefekvés előtt Csongi elesik a vécében és felszakad a szeme. Betadine nincs itthon.
Vasárnap átköltöztetjük a madarakat a dolgozó szobába(nekem korábban jött idén a Jézuska :)). Délelőtt szállingózik a hó. Csongi végig azzal zsibbaszt, hogy ki akar menni szánkózni és a hóban játszani. Nem lehet meggyőzni arról, hogy nincs hó. Ő látja, hogy esik, én buta vagyok. Délután elmegyünk új foglalatot venni a madarak lámpájához. Itthon derül ki, hogy ez sem jó.
Túlélünk még egy jó nagy hisztit. Úgy tűnik az antibiotikum nem fárasztóan hat a gyerekre, épp ellenkezőleg. Teljesen fel van pörögve. Fél 11-kor aludt el végre.
Békipeti végül is nem utazott el Nürnbergbe. Örök hálám érte. Lehet, hogy mire hazajött volna, kényszerzubbonyban látott volna viszont.
Még egy óra van a hétből, remélem már nem történik semmi különös. Kicsit zagyva lett ez az írás, így végig olvasva, de ez után a hét után ennyire futja. Holnap mehetek melózni ismét. YEAH!

2009. december 10., csütörtök

Új témánk:A halál

Egyszer, egy ismerősöm mesélte, hogy az ő fia 4 éves, és már komoly dolgokról beszélgetnek. Ez a megjegyzés azóta is sokszor mosoly tárgya közöttünk Békipetivel. Aztán az egyik nap az én 3 éves fiam azt mondja:
-Anya, mikor halunk meg?
Kicsit magyarázgattam neki a dolgot, majd tovább léptünk.

Néhány nap múlva ismét nekem szegezi a kérdést. Mondom neki, majd csak sokára, ha megöregszünk. Szinte látom, ahogyan kattognak a fogaskerekek a fejében, azután így szól:
-Mama már öreg?
-Ööö...
(Hazudjak, ne hazudjak? Mit válaszoljak? Félre fogja érteni? Úgy döntök, nem hazudok.)
-Ööö... igen.
-Mama mikor hal meg?
... és így tovább.

Eltelt néhány nap ismét, mikor Csongor váratlanul megszólal:
-Anya, ha meghalunk ki fog a házunkban lakni?

Nem tudom ennél komolyabb dolgokról lehet-e beszélgetni egy 3 évessel. Én azért későbbre vártam ezeket a kérdéseket. Az ő szintjének megfelelően próbálom a helyére tenni a gondolatokat a fejében, de nem tudom, mennyire általános ez az ő korában. Nem szeretném tabuként kezelni a halál témát, semmilyen témát, de azt gondoltam, van még időm felkészülni a megfelelő válaszokra.
Hát, mi ilyesmikről (is) beszélgetünk a kisfiammal. Amúgy most itthon vagyunk néhány napig kötőhártya gyulladásból kifolyólag, így van időnk alaposan megvitatni a dolgokat.

A végére még egy kis szösszenet ami szerintem megint csak Csongor érettségét bizonyítja.

Szeptember elején az egyik gondozónő helyére új jött, de néhány hét után megbetegedett és csak december elején jött újra. Csongor az elején sem kedvelte, most meg kifejezetten tiltakozott ellene. Kérdeztem is tőle az első napon, hogy na, kicsim milyen volt Katával a bölcsiben? Válasz:
-Kata próbált velünk viccelni, de én nem nevettem.

2009. december 6., vasárnap

Gyerekszáj

-Csongika, vásárolni megyünk apával. Mit hozzunk neked?
-Olyan négyzet alakú........................................kört.
-Ööö, tudod mit, szólj apának, nehogy én elfelejtsem!

:)