Munkában

Hétfőn mindketten elkezdtünk újra "dolgozni". Mint kiderült a Csongi egyik gondozónője Gabi elment a bölcsiből. A minden rosszban van valami jó mondás ránk is érvényes volt, mert az sokkal nagyobb baj lett volna, ha Ibolya megy el. Gabival is jól kijött Csongi, de Ibolyát kifejezetten szereti. Hétfőn, kedden és szerdán viszonylag nagy kedvvel ment a bölcsődébe, csütörtökre azonban leesett neki, hogy ide bizony menni kell akár akar, akár nem, így nagyon keservesen sírt egész úton. Ráadásul reggel az új gondozó-Kata- várta, ez sem könnyítette meg a helyzetet. Ő bent bőgött a bölcsődében, én kint az autóban. Ma szintúgy. Nehéz visszazökkenni a kerékvágásba. Nem csak neki, nekem is. A héten rádöbbentem miért is lettem pedagógus - azon kívül, hogy szeretek a gyerekekkel lenni. Azért mert utálok a felnőttekkel lenni. 3 év alatt teljesen elfelejtettem milyen is az. A bejárási hetet az unalmas, értelmetlen értekezések hosszú sora, minden mozdítható dolog mihamarabbi elharácsolása és egymás fúrása jellemezte. Ez fárasztóbb, mint 1 hónap az elsősökkel. Amúgy a mi viszonylag jól szituált iskolánk olyan szegény mint a templom egere. Még egy normális táblám sincs amin írni tanítom az elsősöket. Így aztán kifejezetten várom az évkezdést.