Hát, elkezdődött. Szeptember 1-én 8 óra után néhány perccel iskolánk igazgatója hivatalosan megnyitotta a 2009/2010-es tanévet. ahogyan álltunk az udvaron és hallgattuk a Himnuszt, a nap éppen kibukkant az iskola épülete mögül és megvilágított minket. Volt benne valami varázslatos. persze nem ez a legjobb szó, de jobbat most nem tudok. Mintha jel lett volna arra, hogy minden rendben lesz.
A második hét végére nagyjából beszoktak a gyerekek az iskolai rendbe. Elevenek, a jogaikkal tökéletesen, a kötelességeikkel nemigen vannak tisztában. erről azonban a szüleik tehetnek, nem pedig ők. Példa erre a csengetés. A 7 éves gyerek az óra végi kicsengetéskor felugrik és rohan ki a teremből. Mintha egy amerikai high school-ban lennék. Egy heti munkámba került beléjük verni, hogy a kicsengetés nem nekik szól. Már nyomokban is alig vélem felfedezni azt a tekintélyt ami talán még 8-9 éve megvolt amikor a pályámat kezdtem. Újdonságot mutatni nekik, szinte lehetetlen, minden információ elérhető számukra és meg is kapják. Amúgy pedig nincs kész a leckéjük, sőt van amelyikkel azért veszekszem, mert nem hajlandó hazavinni az iskolatáskáját, csak pénteken. Nem is értem, hogy a szülő miért mond ilyet a gyereknek. Egyáltalán nem kíváncsi arra, mit csinált a kölyke aznap? Az sem érdekli, hogy ezt a gyerek felé közvetíti? Úgy látszik nem. Mindegy, kár ezen keseregni, alkalmazkodni kell és kész.
Tanítani még mindig szeretek, a magyar tanításába is fokozatosan belerázódom. Szerencsére van telefonos segítségem (Zsuzsi mami személyében) :), bár a törpéket már -elnézést a kifejezésért- rohadtul utálom. Ezzel azonban most nem akarok foglalkozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése