Ez volt életem eddigi leghosszabb tele. Talán azért mert otthon vagyok, talán mert Csonginak egyre nagyobb a mozgásigénye és ezt nehéz a lakásban kielégíteni. Mindenesetre úgy éreztem, hogy a napok csak vánszorogtak. Március 1-én költözött először remény a szívembe, hogy csak-csak véget ér egyszer ez a szomorú évszak. Aztán a Nap hetekre eltűnt, vele együtt a remény is elszállt újra. Az óraátállítást úgy vártam már mint valami megváltást. Tudom, hogy sokan feleslegesnek tartják, de én úgy vagyok vele, hogy valahogy új erőt ad, jobb kedvre derít. És, most végre úgy tűnik, hogy itt a jó idő. Csongi az utóbbi hetekben folyton a tévét nézte volna, alig lehetett elterelni a figyelmét, vagy egyáltalán nem is lehetett. Be kell vallanom őszintén, hogy nagy volt a kísértés, hogy az elektromos bébiszitterre bízzam a srácot. De, a felelősségtudat az esetek nagy részében felülkerekedett a kényelmi szempontokon. Csak a nagy részében :(.
No, de kicsit elkalandoztam. Szóval most, hogy itt a jó idő, egész nap kint molyolunk a kertben, járjuk a játszótereket és a tévé egész nap eszébe sem jut. Szóval, már Ő is nagyon unta a banánt idebent a lakásban.
Amúgy egész nap be nem áll a szája, meséket, verseket szaval, énekel.
Ma ezt énekelgette a kertben valami bogár vizsgálgatása közben:"Itt a tavasz trallala, virágzik az orgona..." Egyszerűen imádni való.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése