Vajon kinek lesz nehezebb?

Hosszas huzavona után tegnap elkezdtük a bölcsődei pályafutásunkat. Előtte persze, már jó ideje készítettük Csongi lelkét a bölcsire. Mivel a témába vágó mesekönyveket egyáltalán nem találtunk, az összes óvodáról szóló mesét bölcsisre költöttünk át. Hát, elég nagy koncentrációt igénylő feladat ez. Most derült ki számomra, hogy sokszor mesélés közben teljesen máson jár az eszem. Csak akkor eszmélek fel, amikor a gyerek kijavít. Szóval, őt felkészítettük alaposan. Sem tegnap, sem pedig ma nem akart hazajönni. Persze, most még együtt voltunk ott, mert még csak a beszoktatás elején tartunk, de jól alakul minden. Engem azonban senki nem készített fel. Így, már két napja gyötör a bűntudat, hogy szegény gyereket ott fogom hagyni... stb. Éjjel alig tudok elaludni, ha végre sikerül, akkor nagyobbnál nagyobb hülyeségeket álmodok és azt kívánom bárcsak felébrednék. Amikor a suliban tanácsokat adtam a szülőknek, akkor azt gondoltam, hogy nincs ebben semmi nehéz, tudjuk, hogy mi a jó a gyereknek és azt tesszük. Hát, most már kezdek rájönni, hogy ez nem megy ilyen egyszerűen. Még amikor elhatároztuk, hogy Csongi bölcsibe megy tavasszal, akkor sem gondoltam, hogy nekem is ilyen nehéz lesz. Illetve, hogy pontos legyek, még csak nekem rossz, neki nem. Aztán, ahogy közeledett a kezdés ideje, lettem egyre nyugtalanabb. Az egyik dadus betegsége miatt csúszott a kezdés majd' egy hónapot. Akkor kicsit megnyugodtam, majd ismét aggódás és csúszás és aggódás. Persze a téli hónapok bezártsága alatt, vágytam már rá, hogy menjünk, de ez inkább csak a változatosság igénye miatt volt mintsem azért mert távol akarnám magamtól tudni a pöttömöt. Aztán tegnap végre nekikezdtünk. Jó volt, tényleg. A dadusok kedvesek, rugalmasak, nem siettetnek sem engem, sem a gyereket. Láthatóan Csongi is jól érzi magát, élvezi a sok új felfedezni valót. Ma már ott is ebédelt, pedig azt csak az első hét végére szoktak. Én mégis szorongok. Tudom, hogy ez nem jó, mert a gyerek megérzi, hogy nehezen engedem el és akkor tényleg keserves lesz a beszokás, próbálok is uralkodni magamon, és szerintem sikerrel. Nem túl direkt vagy erőszakos módon, de azért állandóan jelen van a bölcsi és a vele kapcsolatos történések az életünkben. Remélem ez sokat segít majd.
Summa summarum, tudom, hogy szocializálódni kell neki is, még akkor is, ha ez nem megy zökkenőmentesen. Ha már látni fogom, hogy ő is szokja az új helyzetet, akkor az én lelkem is meggyógyul magától.