2009. április 10., péntek

Egy év elteltével...

Tegnap volt pontosan egy éve annak, hogy futni kezdtem. Miután kisgyerek mellett igen nehéz volt megoldani, hogy rendszeres időpontban lévő aerobik órára eljussak, de a mozgásigényem nem hagyott nyugodni, nagy szájhúzás mellett beláttam, hogy csak kötetlen mozgásformát választhatok, ami esetemben a futást jelentette. Futni mindig is utáltam, de csak nekiduráltam magam. Először csak 5-6 percet futottam aztán séta. Megint futás és séta. Meglepően hamar ráéreztem és megszerettem a futást. Minden alkalommal feltöltődve értem haza. Vagy azért mert büszke voltam magamra, hogy végigszenvedtem az aznapra előírt penzumot, vagy azért mert volt időm végiggondolni az dolgaimat, rendezni a gondolataimat. A tapasztalat azt mutatja, hogy akkor megy a legjobban, amikor a legnehezebb elindulni a fáradtság, az időjárás, vagy éppen valamilyen rossz kedv miatt. Ilyenkor az első pár percben azon jár az agyam, hogy minek kellett eljönnöm és, hogy akkor most csak 15 percet futok és már megyek is haza. Aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy vissza kéne fordulni, ha nem akarok 1 órát futni. Szóval nekem nagyon bejött. Történt velem olyan is, hogy egy kedvenc számomat hallgattam, és táncolni kezdtem ott a Duna parton, annyira jó érzés volt akkor ott lenni, kocogni, izzadni, szuszogni, szomjasnak és kipirultnak lenni és... egyáltalán élni. Tényleg igaz, hogy a mozgás boldogsághormont termel. Sokszor ez ad erőt ahhoz, hogy egyáltalán nekiinduljak. Mert tudom, hogy utána, ha mázlim van már közben is jó lesz.
Szeretném ha egy év múlva így kezdhetném a bejegyzésemet:"Tegnap volt pontosan két éve annak..."
Ez szuper lenne, mert azt is jelentené, hogy egy év múlva még mindig blogolok. :))

1 megjegyzés:

Békési-Gulyás Bori írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.