Ennek a bejegyzésnek a különlegessége az, hogy kézzel írtam még délben(ki is fog cikizni a férjem, hogy miért nem a telefonomról blogolok, de annyira még nem vagyok modern). Most csak bemásolom. A későbbiekben az is kiderül, hogy miért.
Már 3 hete járunk bölcsibe, és ma volt az első alkalom, hogy Csongi nem sírt amikor eljöttem. Sőt, útközben még énekelgetett is. A bölcsőde mellett van egy szelektív hulladékgyűjtő, így minden reggel összeválogatjuk, hogy mit vihetünk oda és kidobáljuk a színes konténerekbe. Ez eltereli a figyelmét, onnan pedig "apa helyén" utazhat a bölcsiig, ami kb. 100 méter. Amíg elsétálunk a bejáratig megbeszéljük, hogy mikor megyek érte és így ő is megnyugszik kicsit.
Így visszatekintve nem volt olyan vészes a beszoktatás illetve beszokás. Szerdán már úgy látta jónak a gondozónő, hogy csütörtökön kezdjük el az ott alvást, bár én ellenkeztem, hogy szerintem még korai, végül is hagytam magam rábeszélni.
Szerdán délután tehát elzarándokoltunk a közeli DM-be, hogy vásároljunk egy új bölcsibe való cumit. Az odafele úton Csongor azt taglalta, hogy milyen színű is lesz az új cumija. A lehetőségek között szerepelt a rózsaszín és a lila. Megbeszéltük, hogy ezek lányos színek és sikerült a fiúsabbak felé terelgetni. Az út hátralévő részében énekelgetve jött tovább:"Kék cumim lesz, zöld cumim lesz, kék cumim lesz..." Annyira drága volt. Az én gyomrom persze görcsben, hogy vajon lesz e ilyen színű. Odaértünk. A választék a következő volt:rózsaszín, rózsaszín, lila, áttetsző. Király! Néhány percnyi kétségbeesett keresgélés után sikerült előbányásznom a polc mélyéről egy narancssárgát. Sőt, sikerült is rábeszélnem őt erre, miközben próbáltam elhalászni tőle a rózsaszínt amit megkaparintott amint meglátott. Így esett, hogy nem rózsaszín lett a fiam bölcsis cumija. De nem sok híja volt.
Az első ottalvás hivatalosan még anyával történik. (A bölcsiben a szülők megszólítása anya, apa. Mindenki így szólít ott:Anya, a vezetőnőtől kezdve a dadusig - akit amúgy már technikai személyzetnek neveznek. Logikus és egyszerű megoldás ez, de akkor is. Valahogy fura.)
A gondozónők tapasztalata szerint 2-3 nap kell ahhoz, hogy először ott is aludjon a kisded. Az én nagyfiam ebéd után közölte, hogy álmos, kéri az ÚJ cumiját. Örvendezett pár percet az ágyneműjére ráhímzett fenyőfának(ez a jele), sírt pár percet(ezt én is hallottam az előtérben várakozva), majd amikor elkezdődött a mese elcsendesedett és elaludt. Így engem be sem hívtak. Nem aludt túl sokat csak 40-45 percet. De elsőre ez nagyon szép.
Ma pedig itt ülök az előtérben már a 2. óra is a végéhez közelít. Ülök és várom, hogy felébredjen az időt pedig e bejegyzés megírására szánom. Közben pedig nagyon büszke vagyok rá. Persze egy kicsit szomorú is, mert napjainak nagy részét innentől kezdve már nem otthon tölti velem. Mivel pedig én még otthon vagyok, valamiféle hiányérzet tátong bennem. Úgy érzem velem kellene, hogy legyen mert így természetes. Nem azt bánom, hogy van egy kis szabadidőm, dehogy. Csak hiányzik. Azt is tudom, hogy a legideálisabban történt minden. Tavasszal kezdtünk, így megússzuk betegségek nélkül amíg tényleg meg nem szokja és szereti a bölcsis életet. Van/volt idő, nem kellett siettetni. Nem is viseli meg érzelmileg. Legalábbis nekem úgy tűnik, hogy ugyanolyan vidám, huncut mint előtte. Nem borult az alvása, evése sem. Persze engem egész délután és reggel "kínoz" ilyen szövegekkel, hogy:
Anya, fáj egy kicsit a hasam, menjünk a doktornénihez(ahová amúgy alig lehet befeszegetni az ajtón)
Én egy kisfiú vagyok és a kisfiúk nem járnak bölcsibe. - De a kisfiúk is járnak.
Én egy kislány vagyok .....
Zárva van a bölcsi, ugye Anya?
Itthon maradok apával, kiengedjük a madarakat és játszunk.
Sírtam a bölcsiben, mert nem találtam Anyát.
Kerestelek a kerítésnél de nem voltál ott!
Az egyik kedvencem pedig:Ugye nem lesznek gyerekek a bölcsiben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése