Kabókai nyaralás 3. nap

Szerdán reggel már emberi időben ébredt Csongi. Ez úgy fél 7 körül lehetett, sőt még ágyban lehetett tartani egy jó darabig. Persze, csakis meseolvasással. Lovaglás előtt fürödtünk még, már korán érezni lehetett a hőséget a levegőben. A lovasoktatók sem hagyták, hogy sokáig "vakarózzunk", szigorúan meg volt határozva, hogy mikortól kezdődik a lovaglás. Késni nem lehetett. 11 előtt pár perccel kijött az öreg gazda és beparancsolta a LOVAKAT az állásaikba. Nagyon szimpatikus volt ez, annak ellenére, hogy mi is a napszúrás szélén álltunk, hosszúnadrágban, fejünkön a dögmeleg kobakokkal. Éppen én lovagoltam utolsóként Péterrel a házigazdánkkal, amikor szólt, hogy ebéd után fürdetik a lovakat. Kicsit elkámpicsorodtam, mert tudtam, hogy Csongi aludni fog, így hármunk közül, csak egyvalakinek lehet része ebben az élményben. El is panaszoltam nyomban Péternek. Így esett, hogy fél óra múlva már a lovakat vártuk a közeli tóparton.
Lóúsztatást, fürdetést én eddig csak az amerikai westernfilmekben vagy természetcsatornán láttam. Lenyűgözve néztem ahogy a felhevült lovak élvezettel gázoltak bele a hűvös vízbe. Látni lehetett a megkönnyebbülést, az örömöt rajtuk.

Amíg a lovak hűsöltek, a gyerekek a sekély vízben játszottak. Lenyúltak az iszapba, felvettek egy marékkal és dobálni kezdték. Ez nem volt túl jó játék, de akkora volt az örömük, hogy mi felnőttek is beszálltunk azzal a kikötéssel, hogy csak tapasztani lehet, dobni nem. Egy perc sem telt bele és minden gyerek élvezettel tapasztotta az anyját és az apját sárral, és élvezte, ha visszatapasztják. Visszhangzott a tó a hosszan elnyújtott kiáltásoktól: TAPASZTÁÁÁÁS!
Amint a lovak lehűltek fel lehetett ülni rájuk és menni egy kört a vízben. Csongit lovagoltatva, csak arra figyeltem, hogy bokáig belesüppedve az iszapba le ne tapossa a ló a lábamat. Szerencsére megúsztam.


Talán ezek voltak a legszebb pillanatai az én személyes nyaralásomnak. Az biztos, hogy életem végéig emlékezni fogok rájuk.
Ebédre visszaértünk, de Csongi már belealudt az ebédbe és bő 3 órát aludt. Mi is sziesztáztunk.

Egyszer régen ráakadtam egy írásra a neten. Elmentettem magamnak, mert annyira tudtam miről szól. Pontosan értettem. Soha nem lettem volna képes így megfogalmazni, mégis mintha a fejemből írta volna ki valaki. Ezt éreztem akkor és ott. Idemásolom most, bár a forrását sajnos nem tudom megnevezni.

"Vannak azok a nyári délutánok.
Egy kiadós vagy könnyű ebéd után, fél óra a melegben, az utcák csöndesek, szél nem fújja a fák lombjait, csak a nap süt. Az idő megszűnik, mert semmi sem változik hosszú perceken át, és ebben az időtlenségben elfáradsz, már te sem mozdulsz, csak ülsz egy kőfalon, némi enyhülést remélve, de kövekbe is csak a meleg van bezárva. Gondolataid nincsenek, és a körülötted lévő világot csak felületesen érzékeled... Te magad vagy a tökéletes Szemlélő. Nem gondolkozol azon, amit látsz, nem keresed az események okát, nem vagy tudatában a testednek, nem érdekel az, ami volt és az se, ami lesz, csak nézed az eseményeket.

Fekszel az ágyon a leredőnyözött szobában, a falon ferde fény- és árnyékcsíkok váltogatják egymást, az idő, a fény és az események sora itt is megállt. Élvezed, hogy az idő megállt, talán a te kedvedért, és te bármit csinálhatnál, amíg a világ nem moccan, de pont attól, hogy minden mozdulatlan, te is az akarsz lenni, csak arra vágysz, hogy ott fekhess, ahol éppen fekszel, és mivel ez az a pillanat, amikor nem tudsz magadnak jobbat elképzelni, azt hiszem, tökéletesen boldog, elégedett vagy. Tudod, hogy semmit sem kell már tenned aznap, és nem is fogsz. Nem kell sietned a pihenéssel, elnézegetheted a falakat, a fényeket és az árnyékokat, a mediterrán óvárost ábrázoló akvarelleket, érzed a napsütést a talpadon, a karodon, teljesen ellazulsz, ha egy légy mászik a lábadon, nem hogy nem csapsz felé, de még a a lábadat se mozdítod meg, mert időlegesen nem hozzád tartozik, be is csukhatod a szemed, nem maradsz le semmiről. Majd ha egyszer kinyitod, minden ugyanolyan lesz, mint most, a világ megvár, ráérsz semmittenni."

Az esti karaoke party szervezése nem volt a legtökéletesebb számunkra, mert figyelmen kívül hagyták, vagy elfelejtették, hogy a fal túloldalán egy két és fél éves szuszog. Kicsit háborogtam ugyan, de hamar túltettem magam a dolgon. Végül még én is jót énekeltem, sőt, jól be is rúgtam. :)