2009. július 6., hétfő

Varróház

Régi álmom teljesült be az elmúlt két héten. Régóta meg szerettem volna tanulni varrni. Még terhesként ki is néztem egy varrótanfolyamot, de akkor végülis nem lett belőle semmi. Miután Csongi szépen beszokott a bölcsibe és a nappalaim szabaddá váltak, eszembe jutott ismét a varrás. Körülnéztem a neten és hosszas kutakodás után kiválasztottam a számomra legígéretesebb, legszínvonalasabb tanfolyamot. Ezt a varróház.hu oldalon leltem fel, gyorsan be is iratkoztam egy kéthetes intenzív kurzusra. Érdemes egy kicsit körülnézni a honlapon, szerintem nagyon színvonalas, igényes, érdekes és használható tartalmakkal "felszerelt" oldal. Néhány előzetes kérdésem volt még, ezekre szinte azonnali, kimerítő válaszokat kaptam email-ben. Fizethettem online az előleget, szóval kényelmes is volt, sőt még pénzvisszafizetési garanciát is vállaltak, ha a harmadik napig azt mondom, hogy nem tetszik, akkor szó nélkül visszafizetik a pénzemet. Nagy izgalommal vártam a kezdést, meg voltam győződve róla, hogy szuper helyre jelentkeztem. Egyetlen hátránya az volt, hogy tőlünk igen messze, Kőbányán volt, de hát ezt tudtam előre.
Az első döbbenet akkor ért, amikor megtaláltam a helyet. Egy lakótelepi ház alagsorában egy kb 15 nm-e lyuk, ahová bezsúfoltak 10 varrógépet asztallal, egy szabóasztalt(az jó nagy ám), és egy vasalódeszkát. A tulajdonos már ott várt és kedvesen beszélgetni kezdett az érkezőkkel, ha nem teszi valószínűleg hazajöttem volna. Gyorsan elkérte a pénzeket, majd közölte, hogy a tanfolyamot nem ő tartja és lelépett. Közben megjött az oktatónk is, vele együtt 10-en zsúfolódtunk össze a "lyukban". Hamar kiderült, hogy a varrás elengedhetetlen velejárója a vasalás. Ez azért érdekes mert a tanfolyami idő nagy részét azzal töltöttem, hogy vártam a vasalóra, vagy arra vártam, hogy a többiek befejezzék a vasalást. Kézügyesség szempontjából nem tartom magam egy zseninek, és azt gondoltam, hogy a legbénábbak között leszek. Talán jobb is lett volna, mert akkor az idő másik részét nem kellett volna azzal töltenem, hogy várjak olyanokra akik nem értik azt sem, hogy varrj egy egyenes vonalat. És ez nem túlzás. Persze az emberek összetételéről nem a tanfolyam szervezői tehetnek, de ha nem vagyunk ilyen sokan, sokkal hasznosabb lett volna az ott eltöltött idő. De úgy tűnt, hogy a tulajdonos nem akart visszaforgatni egyetlen fillért sem a befolyó pénzből fejlesztésre és ez nagyon meglátszott. Erre jó példa volt az is, hogy szabókréta helyett 2 cm-es szappandarabokkal készítettük a szabásmintákat, holott a hirdetésük úgy szól, hogy minden szükséges kelléket biztosítanak, sőt úgy gondolom, hogy ezt bele is kalkulálják az árba.
Másodszor akkor esett le az állam, amikor mosdóba mentem. Először is végig kellet menni egy szűk és sötét folyosón kb. 50 métert. Ott volt az ajtó. Beléptem. Sajnos nem hiszem, hogy érzékeltetni tudom a benyomásaimat, de megpróbálom. Egy nagy, sötét, hosszúkás, betonozott helységbe léptem aminek a legtávolabbi sarkában egy kis emelvényen egy wc álldogált magányosan. Slussz. Hát olyan orwelli hangulatba kerültem. Tiszta volt, meg minden, de mégis az az igénytelenség borzasztóan lehangoló volt. Próbáltam képet készíteni róla, hátha azon jobban látszik miről beszélek.
Kicsit átverve éreztem magam, de aztán rájöttem, én vontam le téves következtetéseket a honlap kinézete alapján. Csak azt nem értem, hogy valaki, hogyan képes felvállalni ilyen kinézetű helységeket, merthogy véleményem szerint ez őt minősíti és nem éppen pozitívan. Arról nem is beszélve, hogy két héten át 40 fokban, a folyamatosan melegítő vasaló mellett, akkora ablakkal, mint a képen, 10 ember összezárva napi 6 órában, elég megterhelő. De még ezzel sem lett volna semmi baj, ha úgy jövök el onnan, hogy a maximálisan kihasználtam az időt és mindent megtanultam amit ennyi idő alatt lehetséges. Sajnos nem így volt. De nehogy valaki azt higgye, hogy gonosz módon a varróházasok háta mögött szidom őket. Mostanra oda jutottam, hogy ha nem tetszik valami annak hangot is adok, bár próbálok mindig udvarias, szinte bocsánatkérő lenni. Most is ez történt, leírtam az észrevételeimet és becsülendő dolog, hogy választ is kaptam hamar, pedig erre nem számítottam. A válasz lényege az volt, hogy teljesen igazam van, de azért remélik, hogy fogok varrni továbbra is, köszönik, hogy részt vettem.
Felmerült a kérdés bennem is, hogy miért nem hagytam ott két nap után az egészet, ha ennyire nem tetszett. Két okom is volt rá. Az egyik, hogy jól ki van találva ez a két nap, az ember ilyenkor még reménykedik, hogy majdcsak felgyorsulnak az események. Amikorra pedig már biztos benne, hogy nem, már késő. A másik pedig az, hogyha már rászántam az időt, energiát és pénzt akkor befejezem, mert nem tudom, hogy mikor lesz lehetőségem ismét arra, hogy belefogjak ismét.
A történet kerekségéhez az is hozzátartozik, hogy sok mindent megtanultam, varrtam egy szoknyát (igaz, hogy hordhatatlan lett) és egy nadrágot (ezt büszkén viselem). Magabiztosan oda merek ülni a varrógép mellé, bár a Burda varrásleírások mintha kínaiul lennének, azért megküzdök velük valahogy.

1 megjegyzés:

BékiPeti írta...

Kedves Varrónéni!

Én nagyon szeretnék egy szupper mellénykét egy hipper nadrággal. Mikor teccik kész lenni?

Pistike