2009. augusztus 8., szombat

Skorpió, Szűz aszcendenssel

Csongor asztrológiai jellemzése így kezdődik: Nehéz ember, aki környezetének legalább annyi fejfájást okoz, mint saját magának.
Majd így folytatódik: Első reakciója minden új kezdeményezésre: Nekem nem kell, én nem értek vele egyet ...

Soha nem tudtam mennyire vegyem komolyan az asztrológiát, a saját személyre szabott jellemzésemben voltak helytálló dolgok, de olyanok is amik köszönő viszonyban sem voltak az igazsággal. Így inkább fenntartásokkal fogadom. Ha tényleg igaz amiket mondanak, akkor meg mindenképp. :)
Ez aztán a jó kis logikai bukfenc, ugye?
Mindenesetre az utóbbi hetekben egyre inkább a gonosz szülőnek érzem magam, aki csak tilt. Mintha mindig csak azt hajtogatnám, ne csináld, nem szabad, tilos.
Igencsak próbára vannak téve az idegeim, pedig alapjában véve én egy béketűrő ember vagyok. A legapróbb dolgokat is 10 perces rábeszélés előz meg, és néha tényleg úgy érzem, hogy csak azért ellenkezik, hogy ellenkezzen. Kicsit aggódom is, hogy nem lesz-e baj vele a bölcsiben. Pár hét alatt annyira akaratos lett, hogy alig bírok vele. Amúgy meg olyan cuki dolgai vannak, hogy szinte nem bírom megállni, hogy ne puszilgassam, dicsérgessem egész nap.
Ha azonban megteszem, iszom a levét rendesen.
Pár hete például elkezdte mondogatni, hogy puki-kuki. Akkor ez nagyon vicces volt, nevettünk rajta néhányszor. No, azóta azzal küzdünk, hogy leállítsuk. Mindenkire mondja, aztán kacag. Nem tudjuk vele megértetni, hogy ez nem jó dolog. Tényleg igaz az, hogyha valamit rosszul tanítasz meg, tízszer annyi idő és erőfeszítés lesz kijavítani. Ami ennél is durvább; a nagyapjával van egy közös játékuk; összeütik a homlokukat, így "duccolnak". Ezután a gyerek odamegy boldog-boldogtalanhoz és lefejeli, mondván ducc. Remélem, egy gyereket sem fog lefejelni a bölcsiben.
Hát, ilyen szorongásokkal várom a bölcsöde kezdetét.

Amúgy éppen most szólt, hogy kakilnia kell és sikerült is a bilit alácsempészni. Mert a kaki csak a pelusba, fűbe, a padlóra, vagy az alsónadrágba mehet.
De, azért gyorsan telik a nyár. .(

3 megjegyzés:

metikus írta...

Ez olyan fura, a saját blogomban most beszélgettünk a horoszkópokról, az én családom férfi tagjai (1 férj, 2 fiú ), mind skorpiók. Én sem hiszek általában a horoszkópokban, de amit a skorpióról írnak, az úgy igaz! :/

Békési-Gulyás Bori írta...

Hát, jobb lett volna, ha azt írod, egy szó sem igaz az egészből. :)

metikus írta...

Tudom, de az hazugság lett volna :)