Bár a ballagás még nem volt meg, de tegnap Csongor befejezte bölcsődei pályafutását. A következő hónapban itthon leszünk, majd elkezdődik az ovi.
Az utolsó két bölcsis hét belőlem elég sokat kivett, főleg érzelmileg. Ugyanis minden reggel olyan sírás-kapaszkodás-toporzékolás volt, mintha az első hetekben lettünk volna. Volt olyan nap a múlt hét végén, hogy mikor Csongort beadtuk a bölcsibe annyira sírt, hogy egy óra múlva visszalopakodtunk (jobban mondva csak én, Békipeti csak azért jött, mert együtt voltunk), hogy megnézzük, még mindig sír-e. Persze vidáman játszott az udvaron. Nem is lenne ebben semmi, ha nem a 16. hónap lett volna amikor bölcsődébe megy. Így azért összeszorult gyomorral várom az óvoda kezdetét, ahol a megszokott 6-10 gyerek helyett 25 lesz. Közben titkon reménykedem, hogy már unta a bölcsit, ahol egész nap csak motorozott az udvaron. Pedig tudom, hogy ez nem volt így.
Még a ballagásra augusztus végén visszamegyünk, akkor pedig hivatalosan is véget ér a bölcsődei lét. (Ki gondolta volna, hogy a bölcsiben van ballagás?)
Én elég szomorú vagyok emiatt, mert akárhányszor mentem oda, sokszor annak ellenére, hogy Csongor sírt, mindig elfogott egy jó érzés, hogy itt biztonságban van a gyerek és ezáltal én is biztonságban voltam. Sosem hittem volna, hogy egy bölcsődében ennyi szeretet van, ennyire felkészültek a gondozók.
Nem túl nagy örömmel adtam be annak idején Csongort, de meggyőztek, hogy inkább egy év bölcsi, mint négy év ovi. Most már látom, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. Illetve magamabn elgondolkozom azon, hogy honnan volt negatív előítélet bennem a bölcsődével kapcsolatban. :(
Sok-sok köszönet küldök azoknak akik lehetővé tették, hogy nyugodtan tudjak menni dolgozni nap mint nap tudván, a gyerekem jó helyen van. Elsősorban Ibolyának, aztán Briginek, Katának és Mónikának. (remélem egyszer ráakadnak erre a blogra :) ).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése