2009. április 30., csütörtök

Egy név születése

Az utóbbi pár napban több ismerősöm is rákérdezett a csacsicsalád eredetére. Már régen tervezem, hogy leírom, honnan ered és most itt is van az apropója.
Közel 10 éve történhetett, hogy azon poénkodtunk, hogy mi is lesz majd születendő gyerekeink neve. Akkor még a gondolatával sem foglalkoztunk a gyerekvállalásnak(én legalábbis), de jó volt eljátszani a nevekkel. Szerintem nincs olyan pár aki ezt meg ne tenné. Szóval Békipe állt elő azzal, hogy legyen Csacsika, mert akár fiú, akár lány, ez a név jó lesz neki és különben is tök jól hangzik:Békési Csacsika. Akkor jól szórakoztunk rajta, majd elfelejtettük a dolgot. Amikor azonban terhes lettem teljesen magától értetődő volt, hogy a kis cukorborsót Csacsikaként emlegetjük. Miután megszületett, ez a név valahogy elkopott, mert nem illett rá. Egy este a blog új címén töprengtem, de semmi frappáns nem jutott az eszembe. Ennek hangot is adtam. Így Békipeti vetette fel, hogy mi lenne ha ... . Tulajdonképpen tehát övé az érdem.

5 megjegyzés:

mágika írta...

:) Erről a névpróbálgatásról eszembe jutott, mikor mi a lányneveken agyaltunk (teljesen feleslegesen) és én oda voltam a Liliért ami a mi esetünkben Szántódi Lili-ként nem biztos, hogy szerencsés lett volna. Viszont míg nem tudtuk meg, hogy ismét "pöcse van a menyasszonynak" én csak dilili-ként gondoltam rá.

Békési Péter írta...

Erre a blognévadásra nem is emlékszem. :)

De arra igen, hogy Csongit még születése után is hívtuk párszor Csacsikának, de a nagyszülőknek ez nem tetszett (egyiknek sem). Pedig szerintem még ma is illik rá és aranyos név.

grinci írta...

Még se lehet egy gyereknek Csacsika nevet adni, ez nekem is morbid egy kicsit. Gondolom a nagyik is igy gondolták, ezért nem tetszett nekik sem. Igazuk volt.

Békési Péter írta...

Ugyan már, gyönyörű hangzása van. :) Próbáld kimondani: Békési Csacsika.

Ha lehet egy gyereket Dömpernek, meg Fradikának hívni, miért ne lehetne Csacsika?

Midegy, Csongi neve nem véletlenül kezdődik Cs-vel. :P

Békési-Gulyás Bori írta...

Természetesen nem is gondoltuk komolyan a Csacsikát, de jó volt vele viccelni, becenév meg bármi lehet. A nagyik szerint a csacsi buta állat, és mi csak ne determináljuk a gyereket, így hát becenévként is elkopott. De hallani kéne ahogy néha nevet, az tényleg olyan mintha egy csacsi iázna. :))