A napok még mindig elég lassan vánszorognak. Bár, őszintén szólva nyáron rossz időnek így még nem örültem. Csongorral is voltak rosszulléteim, de ennyire el sem tudtam képzelni, hogy lehet pocsékul lenni. Még hogy reggeli rosszullét! Ha-ha! Egész nap arra koncentrálok, hogy ne a klotyó felett görnyedjek. Pár napja még úgy voltam vele, legalább megkönnyebbülök, ha hányok. Ha csak fél órára is. Most már annyira fáj a torkom a sok hányástól, hogy nyelni is alig bírok. Szóval a hányás szóba sem jöhet-ne elvileg.
De azért talán jobb egy kicsit. Most legalább is. Volt már a múlt héten is két olyan nap amikor jól voltam, aztán megint pocsék lett. Remélem ez a mosatni kicsit tovább tart majd. Úgy 40-45 évig. :)
Amúgy az keserít el, hogy pár hete még egy tetterős nő voltam, most pedig fel sem bírok sokszor kelni az ágyból. És persze félek attól, mi van ha nem múlik el? Mert Csongort várva ilyen gyengeségekre nem emlékszem. Mindenki mondja, hogy nincs két egyforma terhesség, és én is tudom, hogy ez így van, de akkor is ijesztő. Most egyszerűen úgy érzem túlvállaltam magam, nem lesz elég erőm. Mert annyi erővel amennyi most van bennem elképzelhetetlennek tűnik. Győzködöm magam rendesen, hogy ezek csak a hormonok. Más napokon pedig nem értem miért aggodalmaskodok egyáltalán. Szóval így telnek a napok. Az előző 3 hetet végig kellett feküdnöm, mert a dokim egy vérömlenyt talált a méhben és ezért fekvésre kárhoztatott. Hát, az is megviselt rendesen. Fél napot bármikor végig lustálkodnék. De 21-et? Ráadásul a 40 fokos kánikulában pokoli volt. Most már nagyon várom a 12. hét végét, és nagyon-nagyon-nagyon remélem, hogy addigra túl jutok a rosszulléteken.
Aztán itt van még a genetikai vizsgálat kérdése. Nem a szokásos, hanem amikor hasba szúrnak egy marha nagy tűvel, persze csak is saját felelősségre. De ezt majd a következő bejegyzésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése