Nincs lehetetlen

 Egy idős ember egyedül élt Idaho-ban. Fel akarta ásni a kertjét, hogy krumplit ültessen, de túl nehéz munkának bizonyult számára. Az egyetlen fia Bubba, aki segíteni szokott neki, börtönben ült. Az öregember leült és megírta neki problémáját. 

„Kedves Bubba! Sajnos elég rosszul érzem magam, mert úgy néz ki, nem tudom felásni a krumplinak a kertet az idén. Már öregszem és ez már nekem túl nehéz. Bárcsak itt lennél, akkor nem lenne semmi baj, mert tudom, hogy megcsinálnád helyettem. Csókol: Apád.” 

Pár nappal később levelet kapott a fiától:
„Kedves Apa! Nehogy felásd a kertet, oda rejtettem a hullákat! Bubba.

A következő nap reggelén egy csapat FBI ügynök jelent meg rendőrökkel a helyszínen és feltúrták az egész kertet. Mivel nem találtak semmit, bocsánatot kértek az öregtől és elmentek.
Az öreg még aznap kapott egy újabb levelet a fiától.
„Kedves Apa! A jelenlegi körülmények között ennyit tudtam segíteni. Menj és ültesd el a krumplit. Bubba.”

Kutya? Annál sokkal több!

Jázmin 14 éves volt. Labrador retriever.  Okosabb kutyát nem ismertem nála. Egy születésnapomra kaptam idestova 14 évvel ezelőtt. Én mégis úgy érzem mintha csak néhány éve lenne. Rengeteg közös emlékünk van. Békipeti volt aki idomítgatta, én csak ennek előnyeit élveztem és igazán büszke voltam rá akárhová mentünk. Mert Jázmin volt az aki mindig szót fogadott, neki elég volt egyszer szólni bármiért.
A legkedvesebb emlékem vele kapcsolatban alig néhány éves. A Duna parton sétáltunk, akkor már Csongor is velünk volt. Egy nagyon helyes zöld hernyó araszolgatott az út egyik oldaláról a másikra. Meg akartuk mutatni a gyereknek, így odahívtuk. Jázmin persze előbb loholt oda nagy lelkesen és pont a hernyónkra tappancsolt rá. Olyan örömmel jött amikor hívtuk, hogy csak jól megsimogattuk és a történetet azóta is emlegetjük. Mert ő ilyen volt. Mindig vidám, mindig lelkes, bármikor készen a játékra.
Pár hete fájlalni kezdte a  lábát. Akkor még nem gyanakodtunk. Az orvos sem talált semmit, majd hétfőn éjjel egykor daganatot diagnosztizált. Olyan agresszív csontvelőrák, hogy csak hetei vannak hátra-mondta. Aznap nagyon rossz volt, de legalább úgy éreztem lesz idő elbúcsúzni tőle. Tegnap estére a daganat-ami a vállában volt áttörte a bőrét és folyamatosan folyt a vére. Reggelre egy vértócsában találtuk őt. De nehogy azt higgye bárki is, hogy hisztizett vagy ilyesmi. Viselte a sorsát. Akkor már tudtuk, hogy ma találkozunk vele utoljára. Amikor felhívtam az állatorvost, hogy altassa el, ha lehet, még jobban felnőttem. Egy kutyánk haláltusáját már végig kellett nézni, mert a család nem engedte, az eutanáziát. Akkor elhatároztam, ha eljön az ideje, Jázminnal ezt nem engedem. Persze mindig reménykedtem, hogy nem kell soha ilyen döntést hoznom. Sajnos kellett. Utoljára mikor meglátott még megcsóválta a farkát. Végig vele voltam, remélem ez számított neki valamit.

Köszönöm, Jázmin, hogy minket választottál, remélem valamennyire jó gazdád voltam, mert te nagyon jó kutyám voltál. Bocsáss meg nekem, és tudd, hogy a te érdekedben próbáltam cselekedni. Vigyázz magadra bárhol is vagy! Soha nem felejtelek el! Szeretlek!

Jó étvágyat

A képen a mai ebédem látható. Na jó nem ez, csak ilyen. 20 deka közepesen(+egy kicsit) átsült marhahús. Nyami! Ahhoz nem volt türelmem, hogy fotózgassak is. Durva, hogy örökké a húson jár az eszem. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok ugyan vega, de van, hogy egy hónap is eltelik úgy, hogy nem eszem húst. De a tatár beefsteak-et és a közepesen átsült marhasteak-et imádom. Ezekre azonban csak 2-3 alakommal jut sor évente.
Ehhez képest most még három 20 dekás hús figyel a hűtőben és nem hiszem, hogy megérik a hétfő reggelt. Csongornál csak magamban mosolyogtam azon, hogy kívánósság. Lehet, hogy vashiányom van azért ennék örökké marhahúst? Szerencse, hogy nem  a zsírt kívánom, mert abból enném, csak a felét is ennek asszem 120 kilósan fejezném be a terhességet.

ui:Most már csak abban reménykedem, hogy ez a finomság bennem marad 1-2 órán át, hogy ne menjen minden pocsékba.