2011. október 26., szerda

Párbeszéd

A minap a következő beszélgetés zajlott le a fiam és az apja között:
-Apa, mondhatok egy találós kérdést?
-Persze.
-Feldobják rothadt, leesik piros. Mi az?
-Zombi-válaszol az apja.

No comment.
Amúgy rothadt paradicsom volt a megoldás.

2011. október 13., csütörtök

Rövidzárlat

Mivel Csongor nagyon köhögött a hétvégén(értsd:10 másodpercenként köhögött órákon át), égetett cukrot készítettem neki. Egy 10x10-es lapból törögettem le darabokat és azokat szopogatta el. Nem nagyon ízlett neki a házi karamell, de úgy tűnt ez használ a legjobban. Se gyógyszer, se semmi egyéb nem segített, és persze péntek este kezdte. Vasárnapra már egész jól sikerült belediktálnom a karamellt, amikor is az egyik ilyen utolsó darabot félrenyelte. Itt muszáj elmondanom, hogy 100%-ig az én hibámból történt a dolog. 1 másodperc rövidzárlat és kész is volt a baj. Persze elkezdett fuldokolni, de csak nem akart az a darab cukor kijönni. Nem is csodálom, az alakja összevissza, hegyes, éles. Életem leghosszabb 45 másodperce következett. Próbáltam én neki segíteni, de nem használt, ott vergődött szegény. Én már kértem Békit, hogy hívja a mentőket, amikor mintha elkezdett volna levegőt kapni. De a cukor nem jött ki. Mondta is a gyerek, hogy nagyon rosszul van, de aztán jobban lett. A biztonság kedvéért felhívtam a gyerekdokit, és akkor ijedtem meg igazán. Tudtam, hogy nem ügyeletre küldözgetős fajta, de most azt javasolta, menjünk be az ügyeletes kórházba, mert a tüdejébe is csúszhatott a cukor. Akkor viszont tüdőtükrözés, hörgőátmosás.
Na, irány  a János kórház. A dologhoz hozzátartozik, hogy Békipeti totál betegen nyomta az ágyat, de neki is jönni kellett, mert a röntgenre én már nem mehettem volna be Csongorral.
A kórházban az ügyeletes doktor-sajnos nem tudok rá jobb kifejezést-egy rohadt nagy bunkóparaszt volt. Kb másfél percet foglalkozott velünk, már ha azt foglalkozásnak lehet nevezni. Kérdésemre, hogy mik lehetnek a következmények, közölte, hogy mit izgulok, ha egy fele akkora darab is a tüdejébe jutna már meghalt volna, EZ MEG ITT-mutat rá a gyerekre-mozog. Hát, csak ámultam döbbenten. További firtatásomra elmondta, hogy ő most már mit csináljon, mert az a cukor már rég feloldódott akárhol is van, maximum majd kiköhögi. Én meg álltam tovább összezavarodva, hogy akkor mégis lehet a tüdejében? Mindezt tényleg minősíthetetlen stílusban.
Ilyenkor sajnálom legjobban, hogy éles helyzetekben nem vagyok elég frappáns és nem küldöm el melegebb éghajlatokra.
Mindenesetre innen üzenem, hogy a Doktor House stílus csak a filmen jópofa, az életben egyáltalán nem. Valamint kívánom neki, hogy egyen meg egy kiló jeget.

A történetnek ezzel még persze nincs vége. Az csak részletkérdés, hogy hazaérve sírógörcs. Apámék orvos barátjának zaklatása az esetleges következményekre nézve. No, itt aztán sikerült kicsit megnyugodnom, legrosszabb esetben tüdőgyulladás, mert tényleg becsúszhatott a tüdőbe is.
Másnap visszamentünk a gyerekorvoshoz aki örökkévalóságnak tűnő ideig hallgatta a gyerek mellkasát, majd közölte, hogy nem akar ugyan megijeszteni, de ő hall valami zörgést, de azt lehetetlen megállapítani, hogy csak megfázás, vagy a cukor egy darabja szorult be a hörgők alá. Úgyhogy reggel vegyük célba a Budai Gyermekkórházat. Ide az apjával ment el Csongor, készítettek a tüdejéről mozgó felvételt is, hiszen az orvosunk úgy adta a beutalót, hogy felmerülhet az aspiráció lehetősége is. Szóval alaposan átvilágították, de nem találtak semmi kórosat. 
Valószínű, hogy tényleg a nyelőcsövébe került az a darab és felesleges volt az egész hercehurca, de jobb a biztonság. Azóta, ha Csongor köhög egyet, és én ránézek, már mondja is:
-Nyugi, Anya, nem halok meg!
Persze most rájár a rúd, mert önhibáján kívül, nem kap tőlem sem rágót, sem cukorkát, sem gumicukrot. Kell még egy kis idő, amíg a saját hülyeségemet feldolgozom, addig viszont cukorstop.

2011. október 1., szombat

A mai kor gyermeke

Tegnap este így szól hozzám a fiam:
-Anya, mutatsz nekem egy képet az interneten Istenről?
-:)))



Persze tudni kell, hogy ha bármilyen kérdésére nem tudjuk a választ, akkor a gép elé pattanunk és megnézzük.

Erről jut eszembe egy másik cukiság a napokból.
Egyik reggel átcsattog a szobánkba a gyerek, bebújik a takaró alá és azt mondja:
-Köszönöm, Anya, hogy megszültél!
Békipetivel csak bámultunk egymásra. Honnan vesz ilyeneket? Mik járhatnak a fejében? Aztán arra gondoltunk, ha valaki idegen hallaná az ilyen párbeszédeket, mit gondolna? Szegény gyereknek még a létezést is meg kell köszönni? Elképzelni sem tudom miket kombinálhat. Mindenesetre mondtam neki:
-Szívesen, kisfiam.
Aztán aludtunk még vagy fél órát.